20

így néz ki a kertünk, amikor esik a hó.

19

megvan az oslo-i settenkedő! hát ki más lenne, mint én? basszus. az van, hogy a telefonon is szoktam blogot olvasni, és sokszor megnézem a sajátom, és onnan megyek át az olvasott blogokra, mert ott ugye látom, hogy ha van friss bejegyzés. na és most láttam, hogy opera minivel nézte valaki; ez nem volt kérdés, mert az én voltam. és ott van mellette, hogy Oslo. ekkora lúzer nem lehetek. csak eddig külön néztem, hogy ip cím, meg city.

Bóbita, majd kommentelek onnan. :)

Csimpi, köszi a statigépet. :)

18

őrület, milyen termékeny vagyok mostanság. ez a blog jó hatással van rám. :)

na, nézzük, milyen napokat is élünk?

van ugye ma péntek 13. olyan szinten nem foglalkozom vele, hogy nagyon. lehet ezen parázni, de tök vicces inkább. fogalmam sincs, hogyan alakult ki, de mindjárt utána is nézek. na, találtam is, olyat, hogy ugye a 13 szerencsétlen szám, a péntek meg Krisztus keresztre feszítésének, meg a rómaiaknál a kivégzések napja volt. ha valaki még talál érdekességet, jöhet, kíváncsi vagyok.

holnap meg Valentin nap. na, ezt sosem szoktam tartani. a kedvessel sem rémlik, hogy valaha valamit másképp csináltunk volna. nem úgy idén! tegnapelőtt ugyanis bementem a DM-be arctisztítót venni, és gondoltam, megnézem a parfümöket, van-e valami jó, olcsó. Nina Ricci-t használok egyébként, pont most fogyott el, és már meg is rendeltem a neten, tegnap megérkezett. de szerettem volna egyet mellé, hogy tudja variálni. szóval DM. megyek a parfümös pulthoz, látom, ki van írva, hogy Valentin nap alkalmából ha veszek egy parfümöt, a fiú/lány párját mellé 1 forintért adják. nagy nehezen találtam is egyet, ami sajna csak eau de toilette, eau de parfum nem volt. :( ja, meg olyanból is kevés, persze, aminek megvolt a párja. szóval egy replay mellett döntöttem, abból a pasi is állat jó. vettem hozzá egy szép sötétkék organza zsákocskát, és abban adtam át. amikor hazaértem, látom, nagy a sürgés-forgás a konyhában. hát a kedves sütött nekem (na jó, magának is) egy csomó palacsintát. ez azért különleges, mert nálunk a családban nem tudnak a nők palacsintát sütni. én is próbáltam, de komolyan. nem ment, pedig apa receptjét használtam.

a kedves már a múltkor is nekilátott, amikor otthon voltam "betegen", de talán ha a fele sikerült. akkor a palacsintasütőt okoltuk, aminek picit púpos volt a közepe, így onnan mindig lefolyt az olaj, és odaragadt a tészta. ellenben vettem egy pirospöttyös tefal sütőt, és egyet sem rontott a huszonvalamennyiből! csak az utolsót, mert azt néztem, és zavarban volt. szóval mi így ünnepeltük meg a Valentin napot. nem a napján, és nem drága ajándékokkal. hanem hétköznap, hétköznapi kedvességgel.

17

a tegnapi jó hírt méltó módon meg kellett ünnepelni. először bementünk bótba, vettünk finom bort meg sört, meg vettem egy hosszúnyelű műanyag kanál készletet, olyan fagyiskanál féle. amikor még néhány éves voltam csupán, a keresztanyámék még albérletben laktak, és a házinéninek volt olyan kanala. azóta vágytam rá. és tegnap megszereztem! utána jól beittunk Rozival. meg merem kockáztatni, hogy évek óta nem "buliztunk" ilyen jót kettesben, otthon. még az is lehet, hogy soha. volt sör, bor, buena vista, youtube, felhívtuk az összes pasiját, vadásztunk a loveboxon, röhögtünk, próbáltunk csoportképet csinálni magunkról, és persze meg akartuk váltani a világot. mindennek az lett az eredménye, hogy Rozi csak az egyik oldalán tudott feküdni, mert akkor nem szédült, én pedig asszem négyszer ültem föl az ágyban, hogy akkor most kijön minden. hozzáteszem, hogy én nem vacsoráztam, Rozi meg egy fél szelet kenyeret evett kábé. reggel meg fejfájással ébredtünk, és semmi nem lett a 7 órai indulásból.

ja, és nem szabad elfelejteni a másik jó hírt sem: tegnap végre felhívták a kedvest, miszerint a bank át tudja rakni a fedezetet a régi lakásról a házra. ez azért nagy dolog, mert amikor novemberben megtudakoltuk, lehet-e ilyet, akkor az volt a válasz, hogy minden gond nélkül. erre decemberben bevezették, hogy csak bizonyos helységben lévő ingatlanokat lehet megterhelni, és mit ad Isten, a mi kis falunkban nem pálya a dolog. na akkor vetettük be a nehéztüzérséget, pontosabban a kedves bátyját, aki a biztosító részen dolgozik. ő megkereste a nagyfőnököt, tipródtak olyan 2-3 hétig, majd tegnap szóltak, hogy oké a dolog. nemcsak az idő miatt örülünk, hanem szerintem ha egy másik bankhoz kellett volna mennünk, az 1-2 millába biztosan fájt volna, mert ennek a banknak szerintem még csak minimális tőkét törlesztettünk eddig, már ha egyáltalán, és inkább csak a kamatot. meg ott van a szerződés felbontásának a díja, hiába hivatkoztunk volna arra, hogy mi itt akartunk maradni, kényszerből váltunk, nem ért volna semmit. és hát ott van még az új szerződés díja. szóval remélem, most már végre lezárul a ház mizéria, és felvehetünk egy újabb hitelt, hogy befejezzük a házat...

16

este átverekedtem magam a hóviharon a rendelőig (persze a város egyik végéből a másikba), majdnem egyszerre értünk oda Rozival. felajánlotta ugyanis, hogy elkísér. mondtam, hogy nem szükséges, aztán rájöttem, hogy valóban nem szükséges, viszont baromi jó volt a tudat, hogy ott vár kint, amíg vizsgáltak. megnyugtató volt.

a lényeg, hogy minden rendben van, vagyis felírt cseppeket, amik elősegítik az összehúzódást odalent, és azt is mondta, hogy nyugodtan pakoljak csak fát, legalább kijön aminek ki kell jönnie. faja. mondtam is neki, hogy a terhességgel már a macskaalom takarítását le tudtam pattintani, azt most megint csinálhatom. a fapakolást azt hittem, megúszom egy ideig, de nem. mondjuk azt mondta, hogy a macskaalmot jobb is lenne, ha én takarítanám, hátha mégiscsak elkapom a toxoplazmát, mert volt egyszer egy kismamája, aki a terhesség alatt kapta el, és végig antibiotikumot kellett szednie, ráadásul 2 havonta szűrni kell, ha továbbra is negatív marad. rákérdeztem, hogy akkor meddig is nem lehet családi életet élni. hát, maradt a 4-6 hét. és vízben ülni ugyaneddig. csupa jó dolgoktól vagyok megfosztva. a lényeg, hogy tök rendes volt a doki is meg az asszisztens is, akiről kiderült, hogy a felesége. a végén még lehet, hogy hozzá fogok járni továbbra is? a fehérvári kórház mégiscsak egy katasztrófa. aztán megbeszéltük, hogy ma elmegyek a szövettani eredményért, meg kikérem Fehérváron a laboreredményt, és azzal visszacsattogok hozzá. reggel le is vadásztuk a papírt (jött velem megint Rozi), a 80%-a latinul van, de volt benne két bűvös szó: látható csupán. és nem volt benne egy bűvös szó: mola. ezeket biztatónak könyveltem el. és ráadásul kaptam is holnapra időpontot, ami nagyon ritkaságnak számít. ezen felbuzdulva odaadtam a bevásárlókocsi pénzt, amit mindig az autóban tartok, egy FN (fedél nélkül) újságot szorongató bácsinak, örüljön ő is. meg a nap is szépen süt. :)

15

tegnap este negyed 7kor értem oda az ambulanciára, miután az útitársam rábeszélt, ne várjak még egy napot a dokival. vártunk egy órát a dokira, majd csinált egy ultrahangot. megállapította, hogy nincs nagy baj, de azért reggel menjek el laborba, majd vissza egy ultrahang kontrollra. azután, mielőtt megvizsgált volna, elhúzott megcsinálni egy császárt, így újabb egy órát ücsörögtem ott. megvizsgált, kitöltött egy valag papírt, közben megszerelte a nyomtatót. szerencsémre az a doki volt, akit már kifigyeltem az egyik fórumon, és így élőben szimpatikus volt, úgyhogy lehet, hogy hozzá fogok átigazolni. na de reggel a labor maga volt a rémálom, ám még előtte megint alkottam. felmegyek a harmadikra, velem szemben ablak, fölötte a tábla: "FELVÉTEL". beszuszakolom a beutalót, rám néz a nő, mint egy hülyére, és mondja: "ez a laborba szól". mondom: "igen". erre ő: "de ez a röntgen". elnézést kértem, amiért nem ittam reggel kávét, és még nem látok, majd megkérdeztem, merre van a labor. jobbra irányított, ültek ott páran. befordulok a sarkon, és akkor jött a rémálom. négy felvételes ablak, előtt hosszú, tömött sorok. kivártam, csak röpke ötven perc volt, addig kabátban, a kis- és notebooktáskám húzza a vállam, plusz a kezemben az ajváros üvegben lötyögő pisi, diszkréten vörös szalvétába csomagolva, azon kiszacskó, persze, gumival összetekerve, ahogy kell. leadtam az üveget, utána már szólítottak is szúratásra, azt észre sem vettem, olyan rutinos volt a néni. mondjuk ez elvárható. a nőgyógyászati ambulancia megint érdekes tanulmány volt. jártam már ott kétszer, egyszer hétvégén, meg ugye tegnap este. egyszer sem volt senki rajtam kívül. szóval csillivilli meg minden, van sorszámosztó is, de minek, kérdem én. ugyanis sorszámmal ketten mentünk be, név szerint meg behívtak vagy 15 embert előttem. közben minden széken ülnek, 80%-ban nagy pocakkal, a maradék meg öreg néni és persze a nagy pocakok hímnemű kísérői. de inkább olvastam, mintsem hogy konfrontálódjak valakivel. nagy nehezen csilingel a hívó, megjelenik rajta a bűvös 30-as. nem én, hanem a sorszámom. felkapom az ölemből a két táskát, betuszakolom a könyvem, bemegyek. erre jön utánam egy csaj. nézek, mi van. mondja az asszisztens: "már azt hittem, nem jön, hívtam a következőt!" nem is tudom, nekem volt-e kellemetlenebb, vagy a csajnak, hogy végighallgatta az ultrahang vizsgálatot. én konkrétan visítani tudtam volna. és mi lett a vége? hogy menjek vissza a pesti dokimhoz, vizsgáljon meg, majd ő eldönti, mi legyen. mondjuk a tegnapi is meg a mai is azt mondta, hogy valószínűleg nem kell műteni, de inkább hárítottak, mondja ki az én dokim az áment. ezért kellett órákat várnom, meg laborba menni. na ezért (is) tart itt az egészségügy.

úgyhogy este megyek a magánrendelésre, és remélem, legközelebb akkor kell bármilyen dokihoz is mennem, amikor ÉN akarok, és nem amikor tényleg kell. fck.

14

nagyszerű. megint vérzek. nem kicsit. és nem kicsit vagyok betojva. gondoltam, lesz ami lesz, felhívom a dokit, aki műtött. még szerencse, hogy Mariann megadta a számát. innentől nem érdekelt, hogy nem ő adta meg. felhívtam, azt mondta, mindenképp meg akar nézni ultrahanggal, mert még korai a dolog, alig két hete volt a műtét. kérdezem, akkor kérjek időpontot csütörtökre a Kelenbe? hát, az elég későn van, inkább hívjam fel a magánrendelését. faja. az előbbi nekem ingyen lenne, az utóbbi, mint megtudtam 7ezer, mármint a vizsgálat, plusz 5ezer az ultrahang. na de mindegy is, a lényeg, hogy tudjuk meg, mitől van. remélem, nem kell újra műteni. és remélem, csak attól van, hogy megerőltettem magam. úgyhogy úgy gondoltam, holnap bent is alszom utána Rozinál. még nem tudja, de most már igen. :)

a kedves meg veri a fejét a falba, hogy miért engedett vissza dolgozni, pláne hogy miért engedte, hogy tegnap fát pakoljak.

félek.