31

és nagy nap a mai! ha minden igaz, akkor nagylány lettem. (fúúúúúj, de hülye kifejezés. de most hogy írjam le?) ma négy hete volt a műtét, így a legideálisabb, ha 28 napos a dolog. és annyi! hétvégére Pocak (igen, a kedves új neve, kitalálható, miért. nem, nem a külsőségek. hanem a két óvodás sztorija, amit a kislány ad elő, és Pocaknak szólítja a szerelmét. najó, összefügg a hasméretének a változásával is) már kitalálta, hogy akkor kettesben otthonmaradunk, és ööööö....bezárjuk az ajtót. na.

18

őrület, milyen termékeny vagyok mostanság. ez a blog jó hatással van rám. :)

na, nézzük, milyen napokat is élünk?

van ugye ma péntek 13. olyan szinten nem foglalkozom vele, hogy nagyon. lehet ezen parázni, de tök vicces inkább. fogalmam sincs, hogyan alakult ki, de mindjárt utána is nézek. na, találtam is, olyat, hogy ugye a 13 szerencsétlen szám, a péntek meg Krisztus keresztre feszítésének, meg a rómaiaknál a kivégzések napja volt. ha valaki még talál érdekességet, jöhet, kíváncsi vagyok.

holnap meg Valentin nap. na, ezt sosem szoktam tartani. a kedvessel sem rémlik, hogy valaha valamit másképp csináltunk volna. nem úgy idén! tegnapelőtt ugyanis bementem a DM-be arctisztítót venni, és gondoltam, megnézem a parfümöket, van-e valami jó, olcsó. Nina Ricci-t használok egyébként, pont most fogyott el, és már meg is rendeltem a neten, tegnap megérkezett. de szerettem volna egyet mellé, hogy tudja variálni. szóval DM. megyek a parfümös pulthoz, látom, ki van írva, hogy Valentin nap alkalmából ha veszek egy parfümöt, a fiú/lány párját mellé 1 forintért adják. nagy nehezen találtam is egyet, ami sajna csak eau de toilette, eau de parfum nem volt. :( ja, meg olyanból is kevés, persze, aminek megvolt a párja. szóval egy replay mellett döntöttem, abból a pasi is állat jó. vettem hozzá egy szép sötétkék organza zsákocskát, és abban adtam át. amikor hazaértem, látom, nagy a sürgés-forgás a konyhában. hát a kedves sütött nekem (na jó, magának is) egy csomó palacsintát. ez azért különleges, mert nálunk a családban nem tudnak a nők palacsintát sütni. én is próbáltam, de komolyan. nem ment, pedig apa receptjét használtam.

a kedves már a múltkor is nekilátott, amikor otthon voltam "betegen", de talán ha a fele sikerült. akkor a palacsintasütőt okoltuk, aminek picit púpos volt a közepe, így onnan mindig lefolyt az olaj, és odaragadt a tészta. ellenben vettem egy pirospöttyös tefal sütőt, és egyet sem rontott a huszonvalamennyiből! csak az utolsót, mert azt néztem, és zavarban volt. szóval mi így ünnepeltük meg a Valentin napot. nem a napján, és nem drága ajándékokkal. hanem hétköznap, hétköznapi kedvességgel.

17

a tegnapi jó hírt méltó módon meg kellett ünnepelni. először bementünk bótba, vettünk finom bort meg sört, meg vettem egy hosszúnyelű műanyag kanál készletet, olyan fagyiskanál féle. amikor még néhány éves voltam csupán, a keresztanyámék még albérletben laktak, és a házinéninek volt olyan kanala. azóta vágytam rá. és tegnap megszereztem! utána jól beittunk Rozival. meg merem kockáztatni, hogy évek óta nem "buliztunk" ilyen jót kettesben, otthon. még az is lehet, hogy soha. volt sör, bor, buena vista, youtube, felhívtuk az összes pasiját, vadásztunk a loveboxon, röhögtünk, próbáltunk csoportképet csinálni magunkról, és persze meg akartuk váltani a világot. mindennek az lett az eredménye, hogy Rozi csak az egyik oldalán tudott feküdni, mert akkor nem szédült, én pedig asszem négyszer ültem föl az ágyban, hogy akkor most kijön minden. hozzáteszem, hogy én nem vacsoráztam, Rozi meg egy fél szelet kenyeret evett kábé. reggel meg fejfájással ébredtünk, és semmi nem lett a 7 órai indulásból.

ja, és nem szabad elfelejteni a másik jó hírt sem: tegnap végre felhívták a kedvest, miszerint a bank át tudja rakni a fedezetet a régi lakásról a házra. ez azért nagy dolog, mert amikor novemberben megtudakoltuk, lehet-e ilyet, akkor az volt a válasz, hogy minden gond nélkül. erre decemberben bevezették, hogy csak bizonyos helységben lévő ingatlanokat lehet megterhelni, és mit ad Isten, a mi kis falunkban nem pálya a dolog. na akkor vetettük be a nehéztüzérséget, pontosabban a kedves bátyját, aki a biztosító részen dolgozik. ő megkereste a nagyfőnököt, tipródtak olyan 2-3 hétig, majd tegnap szóltak, hogy oké a dolog. nemcsak az idő miatt örülünk, hanem szerintem ha egy másik bankhoz kellett volna mennünk, az 1-2 millába biztosan fájt volna, mert ennek a banknak szerintem még csak minimális tőkét törlesztettünk eddig, már ha egyáltalán, és inkább csak a kamatot. meg ott van a szerződés felbontásának a díja, hiába hivatkoztunk volna arra, hogy mi itt akartunk maradni, kényszerből váltunk, nem ért volna semmit. és hát ott van még az új szerződés díja. szóval remélem, most már végre lezárul a ház mizéria, és felvehetünk egy újabb hitelt, hogy befejezzük a házat...