34

történt a következő. van egy ismerősöm, akinél megfigyeltem az elmúlt években, hogy szeret, hogy is mondjam. nem igazat mondani. túlozni. sok esetben nem is venni észre, ám néha elkövet szarvashibákat. például amikor egy nagyon zárt közösségben három tök eltérő árat mondott az általa vásárolt lakásra, három olyan embernek, akik még beszélgetni is szoktak egymással. itt milliós eltérésekről beszélek. egyszerűen nem értettük, miért. arra is gondoltunk, hogy annyi a magyarázat, hogy meg sem vette azt a lakást, csak bérli, erre utaltak is jelek. képeket nem tesz a falra, vett egy oda egyáltalán nem passzoló gardróbot, ahelyett, hogy beépíttetett volna egyet ugyanannyiért. ezzel sem lenne semmi gond, más is bérel lakást. olyan is volt, hogy az egyik srácnak azt mesélte, hogy azért kellett eladnia az előző lakását, hogy tudja fizetni az apukája gyógykezelését. az, ha jól emlékszem nagyjából egy évvel korábban volt. onnan tudom ugyanis, hogy én is kisegítettem anyagilag, hogy ki tudja fizetni a kezeléseket. a másik meg, hogy valaki elad ezért egy 8 millás lakást, amiből cirka 3 milla a hitel, majd egy hónappal később vesz egy másik lakást 17 (22, 25) milláért. szóval ilyen ő. beszéltünk róla a többiekkel, akiknek szintén feltűnt, hogy nagyon sok esetben ellentmondásba keveredik saját magával. mondjuk azért gáz a helyzet, mert sosem tudom szembesíteni a hazugságával. régen ezt szívügyemnek éreztem, nem bírom a hamisságot. de valahogy olyan ügyesen lavíroz, hogy megfoghatatlan. mostanában, mivel a kapcsolatunk sokat lazult, nem is foglalkoztatott a kérdéskör. ám pár napja történt egy eset, amikor megint eszembe jutott. játszottunk. méghozzá azt, hogy kiállt 3 ember a társaság elé, és mondaniuk kellett 3 dolgot magukról. olyat, amit mi nem tudunk róluk. ebből a 3 dologból egynek hamisnak kellett lenni, nekünk meg ki kellett találni, melyik nem igaz. ő kezdte. elmondott három dolgot, mi meg bekiabálással szavaztunk. nagyjából megoszlott a vélemény, hogy vagy az első, vagy a második sztori a hamis. kérdeztük, melyik. erre mondja, hogy a második. visszakérdeztünk, hogy az nem igaz? válasz: "de, hogy az az igaz. ja, nem hogy az nem. ja, az első a hamis. ú, elcsesztem, egyik sem igaz" na ezek után néztünk nagyokat, hogy most mi van???? ő maga sem tudta vajon, hogy mikor "hazudott"? vagy tényleg egyszerűen csak elrontotta, és két hamisat mondott és egy igazat? mindenesetre nagyon helyes volt, ahogy zavartan körülnézett, és leült a helyére. én nem jöttem rá, hogy most akkor melyik sztori volt igaz. és levontam a következtetést, hogy ezzel mindenki így volt, és nem is foglalkozott vele utólag, hogy megtudja, mi az igazság. és nem is kételkedett senki a szavahihetőségében. ez egy neki való játék volt megint, mert nem tudtuk meg, hogy hazudott-e, és ha igen, mikor.

tegnap délutánra már el is felejtettem a dolgot, amikor az egyik srác odajött hozzám, hogy mit szóltam az esethez? vagy csak neki tűnt fel, mert már beszélgettünk róla? összemosolyogtunk, és megbeszéltük, hogy nem is kell vele foglalkozni. ő ilyen. én azért nagy ívben elkerülöm, ki tudja, mikor füllent olyat, amiből nekem valamilyen károm származik...

33

annyira, de annyira ügyes vagyok. vagy inkább asszertív. vagy mindkettő.

az történt, röviden, hogy hónapok óta húzódik a házunk "adásvétele". a dolgot csak az bonyolítja, hogy van hitel a lakáson, amit át akarunk pakoltatni a házra. a szerencse, hogy mivel csere volt, így át tudott költözni mindenki az új lakba. tavaly szeptemberben... október-novemberben ügyeket intézünk, decemberben tudtuk volna beadni a bankba a papírokat, de hát akkor már a fű sem nő a banki szférában... január. hmm. terhesség, műtét, Pocak beteg volt. jött a február eleje. akkor újra kezdtük az ügyintézést, be lett fizetve az értékbecslő, földhivatalból kikértünk minden papírt stb. akkor derült ki, hogy anyósomnak lejárt a személyije. két éve. hmm. mivel haszonélvező, így kellett hozzá. gyorsan elintézte a születési meg a házassági anyakönyvi kivonatának a kikérését, mert azok is kellenek, és persze azok nem voltak már meg. becsattogtak a bankba, és onnan jól elhajtották őket, mondván, az ideiglenes személyi nem elegendő. hazamentek. na és itt kezdődött az asszertivitásom. megnéztem a www.magyarorszag.hu -n, hogy mire használható az ideiglenes személyi. nem volt fent semmi, mellesleg le a kalappal, gyorsan, sokmindent meg lehet találni rajta. van ott egy telefonszám is, fel is hívtam. nagyon kedves fiatalember a vonal végén, izibe' diktálta is a telefonszámot, hol tehetek panaszt a bankra, mivel jogtalanul utasították el az ügyintézést. hurrrrááááá! hívom is a sógorom, ő a kontakt a bankkal. mondja, intézkedik. este megint felhívtuk, mi a helyzet. a Bankos Bözsike annyival kommentálta, hogy igen, jogos, a jogászok el is fogadták, de a "hitelesek" ragaszkodnak a rendes személyihez. nane. de. ígért egy visszahívást mára. és jesssssssssz! nekünk lett igazunk! ma már be is vihetjük az összes papírt, és remélem, napokon belül a mienk a ház. lehet gratulálni, a virágcsokrokat az öltözőmbe kérem.

32

azt hiszem, közeledik a tavasz. ezt abból állapítottam meg, hogy a macska egyre többet van távol, és amikor reggel próbálom becsalogatni (aktívan zörgetve a befőttesüveget, amiben a száraz kaját tartom), már egyre kevésbé fázom kabát nélkül. a teraszon is napról napra nagyobb a hómentes terület. ja, és a kertben megjelent két hatalmas vakondtúrás.

31

és nagy nap a mai! ha minden igaz, akkor nagylány lettem. (fúúúúúj, de hülye kifejezés. de most hogy írjam le?) ma négy hete volt a műtét, így a legideálisabb, ha 28 napos a dolog. és annyi! hétvégére Pocak (igen, a kedves új neve, kitalálható, miért. nem, nem a külsőségek. hanem a két óvodás sztorija, amit a kislány ad elő, és Pocaknak szólítja a szerelmét. najó, összefügg a hasméretének a változásával is) már kitalálta, hogy akkor kettesben otthonmaradunk, és ööööö....bezárjuk az ajtót. na.

30

ma is ügyes voltam, felhívtam végre a kötelezős biztosítómat. gyanús volt, mintha februárban nem utaltam volna a díjat, meg mintha levelet sem küldtek volna, ráadásul kellett volna küldeniük egy igazoló levelet, hogy van élő szerződésem velük. ha ugyanis ezt nem tudom bemutatni, akkor büntet a rendőr. 20ezerre. szóval felhívtam őket, elutaltam kéthavi díjat, és még a kötvényszámomat is elárulták. szupi.

ja, és elintéztem, hogy bővítsék azt az állomást, mit használok, amikor otthon netezni próbálok. este meglátjuk, mit sikerült varázsolniuk a kedves kollégáknak... (télleg kedves volt mindkét srác akivel beszéltem!)

29

tegnap óta olyan szinten feszült vagyok, mint hónapokkal ezelőtt voltam utoljára, amikor pms-eztem. megőrülök. ordítani tudnék. idegesít a kollégák fecserészése, de a zene is a fülemben, ami a fecserészést hivatott elnyomni.

most vagy történjen valami, vagy történjen valami! és még a tetves hó is szakad reggel óta. hogy fogok hazamenni? ez gáz, már ezen jár az eszem. :)

idegesít a fogam is. fáj, de csak néha. el kell mennem fogorvoshoz, de félek, hogy fájni fog. de ha húzom az időt, akkor csak rosszabb lesz. szóval tudom, a legjobb lenne mihamarabb túlesni rajta.

de jó is történt. megkeresett a kolléganőm olyan msn-félén, az, akivel a babás fórumon találkoztunk. egyszerre jöttünk a céghez annak idején. a fórumon meg nicknév alapján, meg egy-két munkahelyi sztori alapján kiderült, hogy egy helyen dolgozunk, és még titokterhesek vagyunk. vicces volt. szóval megkeresett, hogy mi van velem, már sokszor akart írni, de nem mert, nem tudta, hogy vagyok. elbeszélgettünk, mondta, hogy a fórumon is gyakran kérdezgették, tud-e rólam valamit. felírta a fórumra, hogy velem beszélget, jól vagyok, meg üzentem, hogy puszilok mindenkit, és annyira kedvesek voltak! csomóan visszaírtak, hogy puszilnak, utána én is írtam, hogy köszi, meg hogy vigyázzanak magukra. aztán írták páran, hogy néha nézzek be hozzájuk, főleg, ha megint babát várok, de írtam nekik, hogy nekem képtelenség most naprakész lenni ott, meg nincs is rá időm, így ha valaki szeretne velem kapcsolatban maradni, írjon privát üzenetet. kíváncsi vagyok, ki fog jelentkezni. :)

28

mi is az igaz barátság? azt szoktuk mondani, hogy az, amikor a másikra bármikor számíthatsz. na ezt kicsit kiegészíteném. kedvenc gyerekkori barátnőm szemüveges. ezen felbuzdulva elmentem a múltkor egy optikus vizsgálatra, ahol megállapították, hogy nekem is kell szemüveg. nem tudtam, hogy csak azért, hogy vegyek tőlük, vagy tényleg, így bejelentkeztem a klinikára szemorovshoz. azért az is hozzátartozik, hogy nekünk támogatják a szemüveget, így azt terveztem, hogy nekem felírják, és Rozinak elszámoltatjuk. na ma jött el a napja. miután átvergődtem magam a városon, késve, de megérkeztem. a dokinéni inkább idős volt, mint középkorú, és még a gyermekkori betegségeimről is kifaggatott alapos volt, mondhatom. végigolvastam a táblát (kicsit bizonytalanul), majd miután úgy vettem ki a szavaiból, hogy jó a szemem, elmondtam, hogy sötétben bizonytalanul látok. erre bejelentette, hogy akkor megvizsgálja a szemem nyomását. vagy valami ilyesmi. mosolyogva kérdeztem, fájni fog-e. "á, nem, el fogjuk érzésteleníteni" basszus. már láttam lelki szemeimmel a lidokainos injekciós tűt közelíteni a szemgolyómhoz, amikor kiegészítették az információt: szemcsepp lesz. feküdjek le. utána valami fémdarabbal belenyúlkált mindkét szemembe, azután beutalt valami szemklinikára. fasza. Rozi, sokba fog ez neked kerülni... :)

pedig olyan nyugodt voltam. végre egy olyan orvoshoz megyek, gondoltam, ami nem kellemetlen. de. az. érzéketlen szemgolyóval vezetni úgy, hogy tiszta csipa vagy, és nem nyúlhatsz a szemedhez, mert ugyebár érzéketlen, ergo esélyes, hogy kinyomod. de már jó.

most már csak a szemklinika meg a fogorvos van hátra. remélem. ez az éve az egészségügy éve. legyen már vége.

27

miért van az, hogy sokadszorra megyek nőgyógyászhoz, tudom, hogy csak sima ultrahang lesz, és mégis rommá izgulom magam előtte?

és miért van az, hogy ciklusszerűen (nem szó szerint, inkább időszakosan) mindig más testrészem van kiszáradva? valamikor az ajkaim, de tiszta cserepesek, most éppen a kézfejem, de vörös is, nemcsak száraz, volt már a lábam szára, szinte hámlott.

miért?

26

még nem emlékeztem meg a hétvégémről, pedig érdemes. szombaton Isti barátommal hivatalosak voltunk egy házibuliba. előzményként több dolgot megemlítenék. Isti kollégájának volt az 50. szülinapja, amire meglepetésbulit szervezett a barátnője. a lány kábé velem egyidős. Szentendrén laknak. már a céges (Istié) karácsonyi bulin meghívott minket a lány, de még nem tudtuk a pontos időpontot, csak hogy valamikor februárban lesz. jót mosolyogtam magamban, hogy hát akkor nekem már pocakom lesz, nem is hiszem hogy elmegyek, meg hát a lényeg, amit nem mondtam eddig: Istivel elkönyveltek minket egy párnak, így ezt is borítani kell, gondoltam. na ez a helyzet ugye változott, így nem volt akadálya a bulinak. a másik info, hogy kedvelem a kollégáit, tök jófejek. van egy srác, akivel van előéletünk is, a neve Lábtyű Kolléga. nem lesz nehéz kitalálni, miért... volt Istinél egy házibuli, vagy inkább vacsora, amit a közvetlen kollégáinak rendezett. én voltam a "háziasszony". egyszercsak megpillantottam a fiatalember lábát. normál ruházat (ing, kordbársony nadrág) mellé képes volt fölvenni egy citromsárga-zöld színvilágú lábtyűt, ami, ha jól emlékszem békát mintázott. na, amikor ezt megláttam, már túl voltam pár pohár boron, és abban a helyzetben találtam magam, hogy nagyjából körben ülünk, és a Lábtyű Kollégával épp egymással szemben vagyunk, és az ő lábtyűje a téma. nem is akárhogy. kíváncsi voltam a lelkivilágára, mi vitte rá, hogy épp ma este, épp ehhez az öltözethez ezt a kiegészítőt választotta. mindenki némám figyelte verbális csatánkat. emlékezetes este volt, ám nem jutottunk sem dűlőre, sem közös nevezőre. viszont bejött a pasi, nem kicsit. akkoriban volt egy nagyon kedves barátnője, aki szintén jelen volt, én meg éppen a nagy szerelem és ebbe belehalás és a kedves közötti korszakomat éltem. ami még fontos, hogy Lábtyű Kolléga igencsak nagyon oroszlán csillagjegyileg, ami rám nézve nagyon veszélyes. ezután a buli után nem sokkal felmondott, elment világot látni. pár hónapja (vagy egy éve?) visszalépett a cégbe, de csak a karácsonyi bulin találkoztunk. ő új barátnővel, én meg titokterheses, de azért össze-össze néztünk, amiből tudtam, hogy nem felejtette el a kis konverzésönünket.

és eljött a buli napja. tudtam, hogy ő ott lesz, meg még három pasi, akit ismerek, a többi vendégről nem tudtam semmit. mivel hónapok óta ez volt az első buli, amin részt vettem, lehet, hogy kicsit sokat is vártam tőle. megérkeztünk hárman (az egyik srácot felvettük), otthon volt a háziasszony és az ünnepelt 24 éves lányának a pasija. a lány vitte el az apját korizni, amíg előkészült a buli. szóval megérkeztünk. kaptam váltócipőt, ami egy piros lapos sarkú lakkcipő volt. aki ismer engem, tudja, hogy nem az én stílusom. de meg kell hagyni, nem állt rosszul. nekem is akarta adni a háziasszony lány, de erősen tiltakoztam. bementünk. kipakolva minden szépen feldíszített saláta, meg husi. kábé fél óra elteltével megkérdezték, mit iszunk. Isti semmit, ő volt a lúzer sofőr. én, mondom, bort. volt kimérve tokaji szamorodni, mondom azt nem annyira szeretem. mindegy, megkóstoltam, nem ízlett. akkor kibontásra került egy vörösbor, elszopogattuk. a kajához senki nem akart igazán hozzányúlni, amíg az ünnepelt meg nem érkezik, mégis, hogy nézne már ki a szépen feldíszített asztal. zene semmi. megérkezett közben még egy pár, ők jófejek voltak. a srác asszem szintén 50, de tízet simán letagadhatott volna, a barátnője halkszavú. ott ő volt a lúzer sofőr. jött még egy lány, akinek mint megtudtam 10 év kellett, hogy meggyőzze magát, tud tanítani, ugyanis akkor végzett az egyetemen, de most kezdett el angoltanárként dolgozni. volt még egy srác, aki próbált vicces lenni, de inkább olyan semmilyen volt. jött még a szülinapos gyermekkori barátja, de ő nem maradt sokáig, nem is beszélgettem vele. amikor a lufikat fújtuk, akkor érkezett Lábtyű Kolléga a barátnőjével, vele bandáztam végig. mármint a lánnyal. amikor közeledett a szülinapos hazaérkezésének az időpontja, akkor már szólt egy kis Morcheeba, és hirtelen pánikhangulat tört ki. mondom, el kéne rejteni a kabátokat, cipőket, ha már meglepi buli. mondja a háziasszony, hogy nem kell, mert úgyis sejt valamit. najó... majd lekapcsoljuk a villanyt, és jól meglepődik. kérdezem: énekelünk? erre ő: "jaaaaaaj, de jó ötlet!" na, ezen is túl voltunk, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy a szervezésen volt mit javítani. meg hát a pia. elfogyott ugyanis az az egy, azaz egy üveg vörösbor, több nem bontódott. néztem én körbe, de nem láttam többet. nagy nehezen megérkezett apa és lánya, kezdődött a buli. ugyanis, táncházasok lévén az ünnepelt kedvenc zenéje cserélte le a Morcheebát. népzene. az a sírós, érfelvágós fajta. asszem akkor írtam először Rozinak, hogy én még ilyen sz@r buliban nem voltam. vittem ajándékba én is, meg a pár is egy-egy üveg házipáleszt, abból ittunk egy picit. utána keresgéltem még piát, de csak pezsgő volt az asztalon, az is vagy három üveg kibontva. senki nem itta. abból is ittam egy keveset, hátha. de semmi. akkor hívtam Rozit, hogy megpróbálom rávenni Istit, hogy lépjünk le, és menjünk el bulizni. annyi hangulat már volt bennem. de nem lehetett olyan egyszerűen hazamenni. a szobában beszélgettünk, már Pet Shop Boys szólt, és egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy a társaság közepén vagyok, és a munkámról beszélgetünk. megérezhette Lábtyű Barátnő is, hogy nem kóser a dolog, ezért gyorsan megjegyezte a háziasszonynak, hogy "jajj, de édes jegesmedvés zoknid van!" na, ekkor néztünk össze Lábtyű Kollégával, elkezdtünk röhögni. megszólalt: "felvettem volna, de képzeld, tönkrement" sajnálkozásomat fejeztem ki. aztán kimentem valamiért a konyhába, majd arra figyeltem fel, hogy mintha Isti és Lábtyű Kolléga rólam beszélgetnek. csak azt láttam, hogy felém tekingetnek, nem sikerült kihallgatnom a diskurzust. utólag próbáltam kifaggatni Istit, hogy ugyan mi volt az a jó téma, de nem tudta rendesen elmesélni, csak annyit, hogy kérdezett valamit Lábtyű Kolléga, mire Isti elmesélte, hogy együtt élek valakivel. na, ettől sem lettem okosabb.

volt azért egy dráma is. éppen a ház előtt beszéltem telefonon Rozival, amikor is kirohant a házigazda lánya, méghozzá zokogva. aztán lassan hazaindultak, kibőgött szemekkel, majd megint sírva fakadt. kérdeztem a többiektől, mi történt, amíg nem voltam bent. senki nem látott, nem hallott semmit. aztán megkérdeztem az apjától, hátha tudja. tudta. a 24 éves csinoska kislánya ráállt a mérlegre, ami 3 kilóval többet mutatott a szokásosnál. ezen borult ki. no komment.

a buliba 6-kor érkeztünk, és éjfélig húztuk. boldoggá tett, hogy elindutunk haza. Isti egyhelyben ülve töltötte az estét, én meg próbáltam ismerkedni, beszélgetni olyan emberekkel, akikkel tudom, hogy soha az életben nem fogok találkozni. tanulságos.

25

úgy látom, sláger lett a társkereső. van egy blog, ahol a csajszi szintén feltett egy kamureget egy társkeresőre, és a blogján beszámol az élményeiről. remélem, nem sértődik meg, ha közzéteszem: http://lazacic.freeblog.hu/

érdemes olvasgatni, télleg hatalmas az a bizonyos állatkert...

vannak nekem is tapasztalataim, nem kevés. bár én valós reg voltam, így csak erről tudok mesélni. volt egy nagyon aktív időszakom, amikor is az alábbi emberkékkel ismerkedtem meg:

(ja, az hozzátartozik, hogy a kedvest már ismertem, "laza" kapcsolatban voltunk akkoriban, vagyis meséltem neki a boxos élményekről. rávettem, hogy ő is regisztráljon, mert hát vannak ott jó csajok. rá kimondottan az idősebb korosztály cuppant, nem is nagyon ismerkedett. csak egy csajjal randizott, de nem lett belőle semmi. aztán amikor közöttünk "komolyra fordult", akkor én töröltem magam, utána visszaregisztráltam csekkolni, vele mi van, és hosszú hetekig nem is volt fönt, aztán ő is törölte magát.)

1. volt egy negyven körüli pasi, leveleztünk, aztán napokig órákat beszéltünk telefonon. debreceni volt. egy péntekre megbeszéltük, hogy feljön, nézzük meg egymást. először kajáltunk a westendben, utána átmentünk egy borozóba. valahogy személyesen már annyira nem voltunk egy hullámhosszon, de ezen gyorsan változtatott az elfogyasztott bormennyiség. éjszaka hazamentünk hozzám, próbálkozott (egy ágyam volt...), de nem történt végül semmi. másnap reggel megbeszéltük, hogy nem passzolunk, és békében elváltunk. mondjuk barátság sem lett belőle, nem is hallottunk egymásról azóta. a sztorihoz még hozzátartozik, hogy megmutattam a kedvesnek a pasit az ismerkedős oldalon, kiderült, hogy régről ismerik egymást, így ha más nem, akkor ez biztos visszatartott volna a továbbiaktól...

2. volt egy kedves srác, szintén levelezéssel, telefonálással indult, aztán amikor találkoztunk, rájöttem, annyira nem tetszik. azért még egyszer-kétszer összefutottunk, és végül megmondtam neki, hogy mégsem. ő elég nehezen fogta fel, próbálkozott még egy ideig, aztán elkopott.

3. volt egy-két nagyon gáz, akiket tiltólistára is tettem, mert vérig sértődtek azon, hogy nem tetszenek, és elküldtek az anyámba, meg én voltam a büdös k...a. egyre emlékszem konkrétan, az egy kétajtós szekrény méretű, kopasz állat volt.

4. volt egy, akivel tök jókat leveleztünk, telefonoztunk, és pár nap múlva találkoztunk is. ő nagyon jófej volt, tetszettünk is egymásnak meg minden, még a barátaimhoz is feljött velem, szóval jó volt. de nagyjából egy héttel az első találkozás után rájöttünk, hogy nem kellünk egymásnak. ez nagyon jó emlék, mert intelligens felnőttek módjára beszéltük meg ezt, és utána még évekig találkozgattunk. amikor erre járt (a dolgozóm felé) rámcsörgött, ittunk egy kávét, megbeszéltük, kivel mi van. aztán eltűnt. és egyszercsak felbukkant, méghozzá úgy, hogy egy barátnőm szintén beregisztrált egy társkeresőre (talán ugyanarra, ahol én voltam), és ott rákattintottak egymásra. amikor megláttam, elkezdtem röhögni. ennyire nem lehet kicsi a világ! aztán nem jött össze nekik sem. lehet, hogy valami probléma van a sráccal?

5. a vége felé már elfogyott a türelmem, nem akartam napokig, vagy istenments hetekig húzni az időt a találkozóig. volt egy szimpatikus srác, kép és bemutatkozó alapján, cseteltünk egyet, asszem ez egy szombat kora délután volt. megbeszéltük, hogy estefelé eljön értem, elmegyünk teázni, essünk túl rajta. gyerekek, hogy élőben milyen csúnya volt! és kicsit fura is. de azért megmondtam neki, hogy nem jön be. így volt korrekt.

6. és az utolsó, aki eszembe jut: annyira nem jött be az adatlapja alapján, de egye fene, találkozzunk. előző este buliban voltam, bazi másnapos voltam, amikor asszem szintén szombat kora délután találkoztunk. nem tetszett. beültünk egy teraszos helyre. mondtam, másnapos vagyok, iszom egy sört. nézett nagyot. ő nem nagyon iszik. jó. megkérdeztem, zavarja-e, hogy ha rágyújtok. nyitott hely lévén, nem zavarta, de tudtam, hogy nem bagózik. a beszélgetés alapján sem jött be, de nagyon nem. azzal búcsúztam el egy fél óra után, hogy nem hiszem, hogy összeillünk, különben is megyek este bulizni, így készülődnöm kell. látni kellett volna az arcát :))

biztos voltak még, lehet, hogy eszembe is fog jutni újabb, de ezek voltak a legemlékezetesebbek. a lényeg, hogy mindig megmondtam, ha nem jön be, akár már az elején is. és abból is kevés volt, aki csak lapult, ahelyett, hogy megmondta volna, én nem jövök be. egyébként hiszem, hogy meg lehet ismerkedni jófej emberekkel, akár még kapcsolat is lehet belőle. a közvetlen(!) környezetemben két pár is van, akik így ismerkedtek meg, most boldog házasságban élnek, sőt, már gyerekük is van.

24

a kolléganőm mesélte, hogy mennek a pasijával az USA-ba, én meg poénból megkérdeztem, csak nem házasodni Vegas-ba? a válasz meg is lepett, meg nem is. de, útba ejtik, összeházasodnak.
erről jut eszembe, asszem megkérték a kezem. már a múltkor megkérdeztem a kedvest, hogy elvenne-e, vagy ez a házasság téma idegen tőle. azt mondta, nincs semmi gond vele, és visszakérdezett, hogy hozzámennék-e. mondtam, hogy erre nem válaszolok, mert nem tekintem lánykérésnek. erre valamelyik nap éppen előttem (pontosabban a kályha előtt) térdelt, kapargatta a tüzet, és megint szóba került valahogy a dolog. erre megint megkérdezte, hozzámennék-e. megint valami olyasmit mondtam, mint előtte. aztán elmeséltem Rozinak, aki leb...tt, hogy hogy lehetek ilyen, hogy végre megkérdez, én meg elhessegetem. ezen agyaltam tegnap, majd megkérdeztem a kedvest, hogy ő komolyan megkérte a kezem, vagy csak úgy kérdezte? erre megkérdezte, hogy ezen agyalok? mondom, igen, nagyjából, de csak akkor, ha komolyan kérdezte, ha nem, akkor nem agyalok. reakció: "jajj, bébike, szörrrnyű vagy." és vigyorog. na ezt bogozza ki nekem valaki. én tuti nem hozom szóba többet.

23

Zsömle, Ancsa tengerimalaca kétnapi szenvedés után, 11 hónapos korában ma elhalálozott. nagyon sajnálom. kérek egy perces néma csöndet neki.

22

most nagyon kaki minden. semmihez nincs kedvem, se hazamenni, se a házzal kapcsolatos problémákat megoldogatni, sem dolgozni, sem dokihoz menni. esik megint ez a rühes hó. szép, persze, de ez is idegesít. lehet, hogy pms-em van?

21

olyan szinten hányingerem lesz, ha egy pasinak hosszú a körme, hogy nagyon. el tudok ennél gusztustalanabb dolgot is képzelni, persze, bár nem szívesen gondolok bele. de az, hogy hosszabb a körme mint nekem, ááááááááá. és hát, sajnos nagyon szem előtt van. nem tudok nem oda nézni. brrrrrr.

20

így néz ki a kertünk, amikor esik a hó.

19

megvan az oslo-i settenkedő! hát ki más lenne, mint én? basszus. az van, hogy a telefonon is szoktam blogot olvasni, és sokszor megnézem a sajátom, és onnan megyek át az olvasott blogokra, mert ott ugye látom, hogy ha van friss bejegyzés. na és most láttam, hogy opera minivel nézte valaki; ez nem volt kérdés, mert az én voltam. és ott van mellette, hogy Oslo. ekkora lúzer nem lehetek. csak eddig külön néztem, hogy ip cím, meg city.

Bóbita, majd kommentelek onnan. :)

Csimpi, köszi a statigépet. :)

18

őrület, milyen termékeny vagyok mostanság. ez a blog jó hatással van rám. :)

na, nézzük, milyen napokat is élünk?

van ugye ma péntek 13. olyan szinten nem foglalkozom vele, hogy nagyon. lehet ezen parázni, de tök vicces inkább. fogalmam sincs, hogyan alakult ki, de mindjárt utána is nézek. na, találtam is, olyat, hogy ugye a 13 szerencsétlen szám, a péntek meg Krisztus keresztre feszítésének, meg a rómaiaknál a kivégzések napja volt. ha valaki még talál érdekességet, jöhet, kíváncsi vagyok.

holnap meg Valentin nap. na, ezt sosem szoktam tartani. a kedvessel sem rémlik, hogy valaha valamit másképp csináltunk volna. nem úgy idén! tegnapelőtt ugyanis bementem a DM-be arctisztítót venni, és gondoltam, megnézem a parfümöket, van-e valami jó, olcsó. Nina Ricci-t használok egyébként, pont most fogyott el, és már meg is rendeltem a neten, tegnap megérkezett. de szerettem volna egyet mellé, hogy tudja variálni. szóval DM. megyek a parfümös pulthoz, látom, ki van írva, hogy Valentin nap alkalmából ha veszek egy parfümöt, a fiú/lány párját mellé 1 forintért adják. nagy nehezen találtam is egyet, ami sajna csak eau de toilette, eau de parfum nem volt. :( ja, meg olyanból is kevés, persze, aminek megvolt a párja. szóval egy replay mellett döntöttem, abból a pasi is állat jó. vettem hozzá egy szép sötétkék organza zsákocskát, és abban adtam át. amikor hazaértem, látom, nagy a sürgés-forgás a konyhában. hát a kedves sütött nekem (na jó, magának is) egy csomó palacsintát. ez azért különleges, mert nálunk a családban nem tudnak a nők palacsintát sütni. én is próbáltam, de komolyan. nem ment, pedig apa receptjét használtam.

a kedves már a múltkor is nekilátott, amikor otthon voltam "betegen", de talán ha a fele sikerült. akkor a palacsintasütőt okoltuk, aminek picit púpos volt a közepe, így onnan mindig lefolyt az olaj, és odaragadt a tészta. ellenben vettem egy pirospöttyös tefal sütőt, és egyet sem rontott a huszonvalamennyiből! csak az utolsót, mert azt néztem, és zavarban volt. szóval mi így ünnepeltük meg a Valentin napot. nem a napján, és nem drága ajándékokkal. hanem hétköznap, hétköznapi kedvességgel.

17

a tegnapi jó hírt méltó módon meg kellett ünnepelni. először bementünk bótba, vettünk finom bort meg sört, meg vettem egy hosszúnyelű műanyag kanál készletet, olyan fagyiskanál féle. amikor még néhány éves voltam csupán, a keresztanyámék még albérletben laktak, és a házinéninek volt olyan kanala. azóta vágytam rá. és tegnap megszereztem! utána jól beittunk Rozival. meg merem kockáztatni, hogy évek óta nem "buliztunk" ilyen jót kettesben, otthon. még az is lehet, hogy soha. volt sör, bor, buena vista, youtube, felhívtuk az összes pasiját, vadásztunk a loveboxon, röhögtünk, próbáltunk csoportképet csinálni magunkról, és persze meg akartuk váltani a világot. mindennek az lett az eredménye, hogy Rozi csak az egyik oldalán tudott feküdni, mert akkor nem szédült, én pedig asszem négyszer ültem föl az ágyban, hogy akkor most kijön minden. hozzáteszem, hogy én nem vacsoráztam, Rozi meg egy fél szelet kenyeret evett kábé. reggel meg fejfájással ébredtünk, és semmi nem lett a 7 órai indulásból.

ja, és nem szabad elfelejteni a másik jó hírt sem: tegnap végre felhívták a kedvest, miszerint a bank át tudja rakni a fedezetet a régi lakásról a házra. ez azért nagy dolog, mert amikor novemberben megtudakoltuk, lehet-e ilyet, akkor az volt a válasz, hogy minden gond nélkül. erre decemberben bevezették, hogy csak bizonyos helységben lévő ingatlanokat lehet megterhelni, és mit ad Isten, a mi kis falunkban nem pálya a dolog. na akkor vetettük be a nehéztüzérséget, pontosabban a kedves bátyját, aki a biztosító részen dolgozik. ő megkereste a nagyfőnököt, tipródtak olyan 2-3 hétig, majd tegnap szóltak, hogy oké a dolog. nemcsak az idő miatt örülünk, hanem szerintem ha egy másik bankhoz kellett volna mennünk, az 1-2 millába biztosan fájt volna, mert ennek a banknak szerintem még csak minimális tőkét törlesztettünk eddig, már ha egyáltalán, és inkább csak a kamatot. meg ott van a szerződés felbontásának a díja, hiába hivatkoztunk volna arra, hogy mi itt akartunk maradni, kényszerből váltunk, nem ért volna semmit. és hát ott van még az új szerződés díja. szóval remélem, most már végre lezárul a ház mizéria, és felvehetünk egy újabb hitelt, hogy befejezzük a házat...

16

este átverekedtem magam a hóviharon a rendelőig (persze a város egyik végéből a másikba), majdnem egyszerre értünk oda Rozival. felajánlotta ugyanis, hogy elkísér. mondtam, hogy nem szükséges, aztán rájöttem, hogy valóban nem szükséges, viszont baromi jó volt a tudat, hogy ott vár kint, amíg vizsgáltak. megnyugtató volt.

a lényeg, hogy minden rendben van, vagyis felírt cseppeket, amik elősegítik az összehúzódást odalent, és azt is mondta, hogy nyugodtan pakoljak csak fát, legalább kijön aminek ki kell jönnie. faja. mondtam is neki, hogy a terhességgel már a macskaalom takarítását le tudtam pattintani, azt most megint csinálhatom. a fapakolást azt hittem, megúszom egy ideig, de nem. mondjuk azt mondta, hogy a macskaalmot jobb is lenne, ha én takarítanám, hátha mégiscsak elkapom a toxoplazmát, mert volt egyszer egy kismamája, aki a terhesség alatt kapta el, és végig antibiotikumot kellett szednie, ráadásul 2 havonta szűrni kell, ha továbbra is negatív marad. rákérdeztem, hogy akkor meddig is nem lehet családi életet élni. hát, maradt a 4-6 hét. és vízben ülni ugyaneddig. csupa jó dolgoktól vagyok megfosztva. a lényeg, hogy tök rendes volt a doki is meg az asszisztens is, akiről kiderült, hogy a felesége. a végén még lehet, hogy hozzá fogok járni továbbra is? a fehérvári kórház mégiscsak egy katasztrófa. aztán megbeszéltük, hogy ma elmegyek a szövettani eredményért, meg kikérem Fehérváron a laboreredményt, és azzal visszacsattogok hozzá. reggel le is vadásztuk a papírt (jött velem megint Rozi), a 80%-a latinul van, de volt benne két bűvös szó: látható csupán. és nem volt benne egy bűvös szó: mola. ezeket biztatónak könyveltem el. és ráadásul kaptam is holnapra időpontot, ami nagyon ritkaságnak számít. ezen felbuzdulva odaadtam a bevásárlókocsi pénzt, amit mindig az autóban tartok, egy FN (fedél nélkül) újságot szorongató bácsinak, örüljön ő is. meg a nap is szépen süt. :)

15

tegnap este negyed 7kor értem oda az ambulanciára, miután az útitársam rábeszélt, ne várjak még egy napot a dokival. vártunk egy órát a dokira, majd csinált egy ultrahangot. megállapította, hogy nincs nagy baj, de azért reggel menjek el laborba, majd vissza egy ultrahang kontrollra. azután, mielőtt megvizsgált volna, elhúzott megcsinálni egy császárt, így újabb egy órát ücsörögtem ott. megvizsgált, kitöltött egy valag papírt, közben megszerelte a nyomtatót. szerencsémre az a doki volt, akit már kifigyeltem az egyik fórumon, és így élőben szimpatikus volt, úgyhogy lehet, hogy hozzá fogok átigazolni. na de reggel a labor maga volt a rémálom, ám még előtte megint alkottam. felmegyek a harmadikra, velem szemben ablak, fölötte a tábla: "FELVÉTEL". beszuszakolom a beutalót, rám néz a nő, mint egy hülyére, és mondja: "ez a laborba szól". mondom: "igen". erre ő: "de ez a röntgen". elnézést kértem, amiért nem ittam reggel kávét, és még nem látok, majd megkérdeztem, merre van a labor. jobbra irányított, ültek ott páran. befordulok a sarkon, és akkor jött a rémálom. négy felvételes ablak, előtt hosszú, tömött sorok. kivártam, csak röpke ötven perc volt, addig kabátban, a kis- és notebooktáskám húzza a vállam, plusz a kezemben az ajváros üvegben lötyögő pisi, diszkréten vörös szalvétába csomagolva, azon kiszacskó, persze, gumival összetekerve, ahogy kell. leadtam az üveget, utána már szólítottak is szúratásra, azt észre sem vettem, olyan rutinos volt a néni. mondjuk ez elvárható. a nőgyógyászati ambulancia megint érdekes tanulmány volt. jártam már ott kétszer, egyszer hétvégén, meg ugye tegnap este. egyszer sem volt senki rajtam kívül. szóval csillivilli meg minden, van sorszámosztó is, de minek, kérdem én. ugyanis sorszámmal ketten mentünk be, név szerint meg behívtak vagy 15 embert előttem. közben minden széken ülnek, 80%-ban nagy pocakkal, a maradék meg öreg néni és persze a nagy pocakok hímnemű kísérői. de inkább olvastam, mintsem hogy konfrontálódjak valakivel. nagy nehezen csilingel a hívó, megjelenik rajta a bűvös 30-as. nem én, hanem a sorszámom. felkapom az ölemből a két táskát, betuszakolom a könyvem, bemegyek. erre jön utánam egy csaj. nézek, mi van. mondja az asszisztens: "már azt hittem, nem jön, hívtam a következőt!" nem is tudom, nekem volt-e kellemetlenebb, vagy a csajnak, hogy végighallgatta az ultrahang vizsgálatot. én konkrétan visítani tudtam volna. és mi lett a vége? hogy menjek vissza a pesti dokimhoz, vizsgáljon meg, majd ő eldönti, mi legyen. mondjuk a tegnapi is meg a mai is azt mondta, hogy valószínűleg nem kell műteni, de inkább hárítottak, mondja ki az én dokim az áment. ezért kellett órákat várnom, meg laborba menni. na ezért (is) tart itt az egészségügy.

úgyhogy este megyek a magánrendelésre, és remélem, legközelebb akkor kell bármilyen dokihoz is mennem, amikor ÉN akarok, és nem amikor tényleg kell. fck.

14

nagyszerű. megint vérzek. nem kicsit. és nem kicsit vagyok betojva. gondoltam, lesz ami lesz, felhívom a dokit, aki műtött. még szerencse, hogy Mariann megadta a számát. innentől nem érdekelt, hogy nem ő adta meg. felhívtam, azt mondta, mindenképp meg akar nézni ultrahanggal, mert még korai a dolog, alig két hete volt a műtét. kérdezem, akkor kérjek időpontot csütörtökre a Kelenbe? hát, az elég későn van, inkább hívjam fel a magánrendelését. faja. az előbbi nekem ingyen lenne, az utóbbi, mint megtudtam 7ezer, mármint a vizsgálat, plusz 5ezer az ultrahang. na de mindegy is, a lényeg, hogy tudjuk meg, mitől van. remélem, nem kell újra műteni. és remélem, csak attól van, hogy megerőltettem magam. úgyhogy úgy gondoltam, holnap bent is alszom utána Rozinál. még nem tudja, de most már igen. :)

a kedves meg veri a fejét a falba, hogy miért engedett vissza dolgozni, pláne hogy miért engedte, hogy tegnap fát pakoljak.

félek.

13

szóval ott hagytam abba, hogy szombat este, slepping in my car. hát ja. haza is értünk szerencsésen. jól kialudtuk magunkat, majd kezdődhetett a vasárnap, amit a Jóisten is pihenésre teremtett. ezen felbuzdulva délelőtt kipakoltuk a nagyautóból a fát, amit hoztunk, majd elmentünk anyósomhoz, ahol a kedves láncfűrészes fagyilkossá, a bátyja fejszés gyilkossá, mi meg fahordó asszonyokká alakultunk. nagyjából egy óra alatt felaprítódott és behordódott a fa, majd nekiültünk kártyázni. úgy látszik, ez már családi hagyománnyá növi ki magát, de tök jó, mert még anyósom is élvezi, mi meg pláne, a györök meg lassan be tud szállni. ja, ha megismeri a számokat, mert a színeket már tudja. a kártyaparti közben kimentem a mosdóba, amikor is jött a pánik: vérzek. fasza. eltátogtam a kedvesnek, erre ő fennhangon: "micsoda? vérzel?" mondom, ja. megállt a levegő, majd mindenki szedte a sátorfáját. úgy terveztük, hazamegyünk, tisztába tesszük magunkat, majd irány a sürgősségi. aztán lanyhult a dolog, így a kivárás mellett döntöttem. mivel elmúlt, meg nem is görcsöltem, nyugovóra tértünk.

a reggel hóviharral köszöntött rám, de nem aggódtam. csak akkor, amikor ki akartam menni a teraszra, hogy eltakarítsam a havat. keresem a kulcsom, de nincs sehol. atyaég. tegnap a csomagtartóba tettük a táskám, és amikor lefeküdtünk, mondja a kedves, hogy kint maradt, ne felejtsem majd el. ja, jó. kérdeztem, bezárta-e a kocsit. válasz: igen. szupi. nade a kulcsom a táskámban. hogy jutok ki a házból? hívom a kedvest, mondja, menjek ki a nappali oldalajtaján. aham, rács van rajta. akkor ablakon. baszki, azokon is. végül is valahol megnyugtató, ha kijutni nem lehet, akkor talán be sem. kedves mondja, indul. akkor ugrott be, hogy a múltkor vettünk egy gyönyörű kulcsos szekrénykét, abban hátha van pótkulcs. és volt! kinyitom az ajtót, kívülről rá van hajtva a retesz. egy csavarhúzóval nekiestem, még jó, hogy van kisablak a bejárati ajtón. kiszabadultam. huhh. már csak az autó jégtelenítése volt hátra 100km/órás szélviharban. mellesleg a csomagtartóm nyitva volt, benne a táskám az összes cucccommal, kivéve a lakáskulcsom, ami a kedves autójában lapult. szóval jól zárult, és még jobban indult a hét...

12

ezen bejegyzést Kecskemét határán írom, félrészeg állapotban. jò, mi? este beállítottuk az órát reggel 5re, hogy hát menjünk haza a családomhoz. elaludtunk 11 körül, erre csörög a telefon éjfélkor, miszerint a kedves bátyjáéknál családi dráma van, eljöhetne-e éjszakázni? hát hogyne. erre való a család. megvártuk, lefeküdtünk. reggel én felkeltem ugyan 6kor, de mire a fiúk összeszedték magukat, lett 9 óra. így meg dél, mire hazaértünk. apa sütött nekem palacsintát, anya meg csinált rakott krumplit. a fiúk felpakoltak egy csomó tűzifát a kocsira, én meg addig megittam egy üveg bort. közben anyával meg a keresztanyámmal meg mamával dumcsiztunk, és tök jò volt minden. most meg szakad az eső, fàj a fejem és aludnék. és még olyan másfél óra hazáig. egyszer csak folyt.köv.

11

felkerült a csodastatisztika a blogra, így most már mindent látok, tudok. mármint hogy ki olvassa a blogot. nincs nagy forgalom, ez kicsit elszomorít. de a legszomorúbb amiatt vagyok, hogy a kis életem háromfelé van szakítva. azon töprengtem, hogy valahogy egybe kéne rakni a három blogot. na, majd ha jobban ráérek.

szóval engem is olvas valaki Osloból. csuda érdekes.

10

ez már slágerkérdés lesz, nem én vagyok az első, aki felteszi: hová tűnnek az ismerősök az iwiw-ről? eddig nem figyeltem, mennyi van, illetve hogy hogyan változik a számuk. csak hát az történt, hogy egyszercsak 666 ismerősöm lett. akkor bejelölt egy pasi, akivel elméletileg ismertük egymást, vagyis esélyes volt, de fogalmam sem volt, ki lehet. na mindegy, csak azért visszajelöltem, hogy 667 legyen. erre másnap már megint 666 volt. következő nap bejelölt egy volt osztálytársam, akivel már ismerősök voltunk, néztem is, vattafakk. és azt is láttam, hogy most 665 ismerősöm van. na, mondom, nem jelölöm vissza, mert akkor már megint 666 ismerősöm lesz. vártam. most megint eltűnt egy, így visszajelölöm a srácot. de mondja már meg valaki, hogy hogy fogyhatnak az ismerősök? ja, és ha bejelöl valaki, nem fogom visszajelölni, nehogy megint 666 legyen.

egyébként ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy kipucolom az ismerősöket, és csak azok maradnak meg, akik VALÓBAN azok. szerintem így történhet, hogy mindennap így dönt valaki, és ezek szerint az ilyeneknek én nem vagyok VALÓBAN ismerőse.

de köcsög ám az iwiw, mert erről bezzeg nem küld levelet. mármint ha valaki töröl az ismerősei közül.

9

elérkezett az a nap, amikor is Bandi, a macska kint maradt. úgy néz ki ugyanis a reggel, hogy a kedves fél 5 körül kiengedi, vadászik, bandázik kint egy fél-háromnegyed órát, bejön, eszik, feljön hozzám, alig várja, hogy felébredjek, majd kiengedem olyan fél 7-7 körül, bejön amikor, mondjuk legkésőbb háromnegyed 8-kor, merthogy akkor indulnék. na ez ma reggel dőlt meg. ugyanis napok óta elég nehezen sikerül hazacsábítani, mindkettőnknek. ma reggel hívott a kedves, hogy Bandi nem volt kint reggel, és enni sem kapott. nagyszerű, gondoltam. már kint van, viszont így sietni fog haza, ha másért nem, a kajáért. aha. kábé fél órát kiabáltam neki, de semmi. így is később indultam, mert a görény mosógép a 30 perces programot 50 percig járatta. szóval Bandikának volt egy plusz esélye, olyan 20 percig. de cseszett hazajönni. így fogtam magam, kipakoltam a teraszra a kajáját meg a vizét, és elindultam. majd rájön, ha mire hazaér, és az összes környékbeli macska elpusztítja a kajáját, hogy máskor siessen.

8

reggel majdnem frontálisan ütköztem egy autóval. a kis kanyargós úton mentem, egyszer csak az egyik kanyar után ott termett szemben egy kocsi. elrántottam a kormányt, majdnem az árokban kötöttem ki. éppen megnyugodtam, amikor egy átlagos úton mentem, nyolcvannal (nem vagyok rá büszke, városon belül), belső sávban, a külsőben velem egyforma sebességgel egy sorstárs. erre egy pillanat alatt mögém ért egy barom, és levillogott. érted, nyolcvannal, városon belül, úgy, hogy nem tudtam sávot váltani. anyád. picit később, szakadó eső, megelőztem egy teherautót (én a belsőben, ő a külsőben, négysávos volt ugyanis), erre kábé ötezer köbméter vizet zúdított a szélvédőmre. hirtelen semmit nem láttam, csak azt tudtam, hogy jönnek szemben, és ezerrel szorítottam a kormányt, hogy egyenesben tartsam az autót. reggel kicsit rosszak voltak az idegeim.

7

tegnap megálmodtam, mit kell tennünk. én személy szerint ugyanúgy szeretnék élni, mint pár hónappal ezelőtt, vagyis bulizni, kirándulni, fogyózni, fesztiválokra járni, meg ilyesmi. ez alatt azt értem, hogy a lehető legnagyobb hiba lenne, ha most teljes gőzzel ráállnánk a gyerekcsinálásra. úgyhogy ha valaki olvas, akkor kéretik betartani az alábbi szabályt: tilos feltenni az alábbi kérdéseket: hogy állunk az utóddal? mikor jön? megnőtt a hasam/meghíztam, nem vagyok-e terhes? és kéretik továbbadni ezt a nemolvasóknak.