28

mi is az igaz barátság? azt szoktuk mondani, hogy az, amikor a másikra bármikor számíthatsz. na ezt kicsit kiegészíteném. kedvenc gyerekkori barátnőm szemüveges. ezen felbuzdulva elmentem a múltkor egy optikus vizsgálatra, ahol megállapították, hogy nekem is kell szemüveg. nem tudtam, hogy csak azért, hogy vegyek tőlük, vagy tényleg, így bejelentkeztem a klinikára szemorovshoz. azért az is hozzátartozik, hogy nekünk támogatják a szemüveget, így azt terveztem, hogy nekem felírják, és Rozinak elszámoltatjuk. na ma jött el a napja. miután átvergődtem magam a városon, késve, de megérkeztem. a dokinéni inkább idős volt, mint középkorú, és még a gyermekkori betegségeimről is kifaggatott alapos volt, mondhatom. végigolvastam a táblát (kicsit bizonytalanul), majd miután úgy vettem ki a szavaiból, hogy jó a szemem, elmondtam, hogy sötétben bizonytalanul látok. erre bejelentette, hogy akkor megvizsgálja a szemem nyomását. vagy valami ilyesmi. mosolyogva kérdeztem, fájni fog-e. "á, nem, el fogjuk érzésteleníteni" basszus. már láttam lelki szemeimmel a lidokainos injekciós tűt közelíteni a szemgolyómhoz, amikor kiegészítették az információt: szemcsepp lesz. feküdjek le. utána valami fémdarabbal belenyúlkált mindkét szemembe, azután beutalt valami szemklinikára. fasza. Rozi, sokba fog ez neked kerülni... :)

pedig olyan nyugodt voltam. végre egy olyan orvoshoz megyek, gondoltam, ami nem kellemetlen. de. az. érzéketlen szemgolyóval vezetni úgy, hogy tiszta csipa vagy, és nem nyúlhatsz a szemedhez, mert ugyebár érzéketlen, ergo esélyes, hogy kinyomod. de már jó.

most már csak a szemklinika meg a fogorvos van hátra. remélem. ez az éve az egészségügy éve. legyen már vége.

16

este átverekedtem magam a hóviharon a rendelőig (persze a város egyik végéből a másikba), majdnem egyszerre értünk oda Rozival. felajánlotta ugyanis, hogy elkísér. mondtam, hogy nem szükséges, aztán rájöttem, hogy valóban nem szükséges, viszont baromi jó volt a tudat, hogy ott vár kint, amíg vizsgáltak. megnyugtató volt.

a lényeg, hogy minden rendben van, vagyis felírt cseppeket, amik elősegítik az összehúzódást odalent, és azt is mondta, hogy nyugodtan pakoljak csak fát, legalább kijön aminek ki kell jönnie. faja. mondtam is neki, hogy a terhességgel már a macskaalom takarítását le tudtam pattintani, azt most megint csinálhatom. a fapakolást azt hittem, megúszom egy ideig, de nem. mondjuk azt mondta, hogy a macskaalmot jobb is lenne, ha én takarítanám, hátha mégiscsak elkapom a toxoplazmát, mert volt egyszer egy kismamája, aki a terhesség alatt kapta el, és végig antibiotikumot kellett szednie, ráadásul 2 havonta szűrni kell, ha továbbra is negatív marad. rákérdeztem, hogy akkor meddig is nem lehet családi életet élni. hát, maradt a 4-6 hét. és vízben ülni ugyaneddig. csupa jó dolgoktól vagyok megfosztva. a lényeg, hogy tök rendes volt a doki is meg az asszisztens is, akiről kiderült, hogy a felesége. a végén még lehet, hogy hozzá fogok járni továbbra is? a fehérvári kórház mégiscsak egy katasztrófa. aztán megbeszéltük, hogy ma elmegyek a szövettani eredményért, meg kikérem Fehérváron a laboreredményt, és azzal visszacsattogok hozzá. reggel le is vadásztuk a papírt (jött velem megint Rozi), a 80%-a latinul van, de volt benne két bűvös szó: látható csupán. és nem volt benne egy bűvös szó: mola. ezeket biztatónak könyveltem el. és ráadásul kaptam is holnapra időpontot, ami nagyon ritkaságnak számít. ezen felbuzdulva odaadtam a bevásárlókocsi pénzt, amit mindig az autóban tartok, egy FN (fedél nélkül) újságot szorongató bácsinak, örüljön ő is. meg a nap is szépen süt. :)