szombat este kedvem támadt kiruccanni valahová. már régebben kinéztem egy helyet, ahová el kellene menni. régen mozi volt, most főleg koncertek szoktak lenni, de volt már beszélgetős este meg filmvetítés is. felhívtuk egy barátunkat, aki gyakran megfordul itt. megtudtuk, hogy Ferenczi György fog szájharmonikázni, és a Mozi Kvartett fog mellette zenélni. elindultunk.
a hely állat jó. a terem közepén van kábé 10 asztal, méghozzá régi moziszékekkel körülvéve, oldalt pár sor kettes szék. a terem egyik vége végig bárpult, a másik végén a színpad. hatalmas tér, jó levegő.
a zenészek. hmm. érdekes társaság, de amit műveltek, maga volt a csoda. a szaxofonos vitte a prímet, megvolt benne még az a valami is. Ferenczivel kapcsolatban első látásra meglepődtem, nem ilyenre számítottam. volt bennem előítélet, de hogy honnan? sosem láttam, sosem hallottam őt. sokkal idősebbnek gondoltam. szóval egy szünettel játszottak olyan három órát. igazi örömzenét hallottunk. eszméletlen volt. megtudtam, hogy a szaxofon hangja áll a legközelebbi frekvencián az emberi hanghoz képest, és ezért fogadható be olyan könnyen. és azt is, hogy egy darab szájharmonika képes önmagában betölteni egy koncerttermet. keresem a szavakat, hogy leírhassam azt a hangulatot. nem lelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.