40

azért kezdtem el blogot írni, hogy megmaradjon az életem egy-egy szelete az utókornak. azért is, hogy a ki nem mondott gondolataim napvilágra kerüljenek, miután jót elmélkedtem rajtuk. azért is, mert könnyebb sokszor megérteni, megemészteni valamit, ha leírjuk, kimondjuk. és szépen-lassan megszerettem. azért is, mert a fenti célok elérésén kívül két pluszt hozott: új embereket az életembe, akikkel a kapcsolattartásnak eme fura módját (is) választottuk. ezen kívül jó volt, hogy kaptam visszajelzéseket. a gyagyás gondolatmenetemre, hogy hülyeség, a sztorijaimra, a kis semmiségekre. mostanában ez a két utóbbi dolog elmaradt. és hiányzik. vagyis inkább magányos vagyok a blogon. ja, és az is jó volt még, hogy a másik blogra odatévedtek idegenek is, csak mert érdekelte őket a téma, és néha hozzá is szóltak. ez külön jó volt, mert nem ismerik az életem, engem, és lehet, hogy sokszor emiatt tisztábban látják a helyzetet. ide meg nem téved senki. a fene. a végén még visszaköltözöm.

14

nagyszerű. megint vérzek. nem kicsit. és nem kicsit vagyok betojva. gondoltam, lesz ami lesz, felhívom a dokit, aki műtött. még szerencse, hogy Mariann megadta a számát. innentől nem érdekelt, hogy nem ő adta meg. felhívtam, azt mondta, mindenképp meg akar nézni ultrahanggal, mert még korai a dolog, alig két hete volt a műtét. kérdezem, akkor kérjek időpontot csütörtökre a Kelenbe? hát, az elég későn van, inkább hívjam fel a magánrendelését. faja. az előbbi nekem ingyen lenne, az utóbbi, mint megtudtam 7ezer, mármint a vizsgálat, plusz 5ezer az ultrahang. na de mindegy is, a lényeg, hogy tudjuk meg, mitől van. remélem, nem kell újra műteni. és remélem, csak attól van, hogy megerőltettem magam. úgyhogy úgy gondoltam, holnap bent is alszom utána Rozinál. még nem tudja, de most már igen. :)

a kedves meg veri a fejét a falba, hogy miért engedett vissza dolgozni, pláne hogy miért engedte, hogy tegnap fát pakoljak.

félek.

3

lassan indulunk a kórházba. nagyon félek.

mindenki annyira kedves. Anita mondta, amikor hívott, hogy nem tudta, hívjon-e. ha hív, az a baj, ha nem, az. na ebben tök igaza volt. így vagyok mindenkivel. ha hívnak, nem tudok mit mondani. mit is felelhetnék arra a kérdésre, hogy vagyok? jól, köszi. de nem, nem vagyok jól. de ilyet nem mond az ember. Ani is hívott meg Rozi is. hallgattam nagyokat. egyébként is hallgatok nagyokat. néha kimondom, mitől félek, mi a rossz. olyankor a kedves próbál nyugtatni, biztatni. itt fekszik mellettem. anyukámmal tegnap még kiabáltam is. midnen nap fel kell hívnom, mi újság. mindig megkérdezi, nem volt-e valami, vérzés, görcs, valami. tegnap már azért kiabáltam vele, hogy ne kérdezze, ne vonzzuk a bajt. úgyis hívjuk, ha van valami. meg tudom őt is érteni. egyetlen gyereke vagyok, mindenki másnál jobban szeret. megtudta, hogy végre lesz egy unokája. hatalmas öröm. most megtudta, hogy elveszítette az unokáját, és azért aggódik, hogy engem el ne veszítsen. nem akarok pokróc lenni, de most nem tudok kedves lenni.

lassan indulunk a kórházba. nagyon félek.

1

pár napja még azt hittem, hogy egy nem szokványos, félig-meddig kismama blogot indítok itt. az álmaim szertefoszlottak. csütörtökön megtudtam, hogy a 12 hetes babának nincs szívhangja, és kedden meg fognak műteni. egy burokban éreztem magam egész délután. a kedvesem nem jutott szóhoz, amikor felhívtam, anyukám és a barátaim sírtak. ki kifelé, ki befelé. amikor hazaértem és megláttam a kedvest, akkor kezdtem el igazán zokogni. ő tartotta magát, egészen addig, amíg elő nem vett egy nagy csokor virágot. akkor már együtt zokogtunk. próbáljuk logikusan nézni. beteg volt a baba, még mindig jó, hogy most történt, nem később. és amint túlleszünk a kedden, onnatól csak a jövővel foglalkozunk. nem könnyű. minden percben sírva fakadok. a kedvessel pedig egész nap fogjuk egymás kezét, és szeretjük egymást.

szörnyű érzés, hogy a hasamban van egy baba, aki már nem él. folyamatosan érzem, hogy hányingerem van, feszül a testem, de tudom, ezek már nem a terhesség jelei.

amilyen hihetetlen volt eleinte hogy gyermeket várok, most annyira hihetetlen, hogy ennek vége, és már csak egy műszeres befejezés van hátra. csak lenne már jövő szerda...