megérett az elhatározás...

...és tett követte. új életet kezdtem. bye.

40

azért kezdtem el blogot írni, hogy megmaradjon az életem egy-egy szelete az utókornak. azért is, hogy a ki nem mondott gondolataim napvilágra kerüljenek, miután jót elmélkedtem rajtuk. azért is, mert könnyebb sokszor megérteni, megemészteni valamit, ha leírjuk, kimondjuk. és szépen-lassan megszerettem. azért is, mert a fenti célok elérésén kívül két pluszt hozott: új embereket az életembe, akikkel a kapcsolattartásnak eme fura módját (is) választottuk. ezen kívül jó volt, hogy kaptam visszajelzéseket. a gyagyás gondolatmenetemre, hogy hülyeség, a sztorijaimra, a kis semmiségekre. mostanában ez a két utóbbi dolog elmaradt. és hiányzik. vagyis inkább magányos vagyok a blogon. ja, és az is jó volt még, hogy a másik blogra odatévedtek idegenek is, csak mert érdekelte őket a téma, és néha hozzá is szóltak. ez külön jó volt, mert nem ismerik az életem, engem, és lehet, hogy sokszor emiatt tisztábban látják a helyzetet. ide meg nem téved senki. a fene. a végén még visszaköltözöm.

39

szombat este kedvem támadt kiruccanni valahová. már régebben kinéztem egy helyet, ahová el kellene menni. régen mozi volt, most főleg koncertek szoktak lenni, de volt már beszélgetős este meg filmvetítés is. felhívtuk egy barátunkat, aki gyakran megfordul itt. megtudtuk, hogy Ferenczi György fog szájharmonikázni, és a Mozi Kvartett fog mellette zenélni. elindultunk.

a hely állat jó. a terem közepén van kábé 10 asztal, méghozzá régi moziszékekkel körülvéve, oldalt pár sor kettes szék. a terem egyik vége végig bárpult, a másik végén a színpad. hatalmas tér, jó levegő.

a zenészek. hmm. érdekes társaság, de amit műveltek, maga volt a csoda. a szaxofonos vitte a prímet, megvolt benne még az a valami is. Ferenczivel kapcsolatban első látásra meglepődtem, nem ilyenre számítottam. volt bennem előítélet, de hogy honnan? sosem láttam, sosem hallottam őt. sokkal idősebbnek gondoltam. szóval egy szünettel játszottak olyan három órát. igazi örömzenét hallottunk. eszméletlen volt. megtudtam, hogy a szaxofon hangja áll a legközelebbi frekvencián az emberi hanghoz képest, és ezért fogadható be olyan könnyen. és azt is, hogy egy darab szájharmonika képes önmagában betölteni egy koncerttermet. keresem a szavakat, hogy leírhassam azt a hangulatot. nem lelem.

38

elmélkedtem egy kicsit a depresszión. nem a tudományos értelmén, hanem azon, hogyan éljük meg. amikor valaki kimondja: depressziós vagyok, akkor lehet, hogy "csak" szomorú, lehet, hogy ennél jóval komolyabb, vagyis valóban depressziós. mindenesetre ha kimondja, akkor az már egy jó jel. tudatosult benne, valamint képes arra, hogy ezt másokkal megossza. itt jön az első nehézség. ha nekem ezt mondja valaki, akkor segíteni próbálok. és jön a falakba ütközés. ezen egyszerűen nem találok fogást. például azt mondja az illető: "ugyan, reménytelen eset vagyok". vagy ha az ember azt javasolja, mozduljon ki, akkor nem jó. ha azt, hogy pihenjen, az sem jó. menjen társaságba, az sem. legyen kicsit magában, meditáljon, az sem. mit lehet tenni? kell-e egyáltalán tenni valamit?

az van, hogy én mindig magamból indulok ki. amikor nekem ilyen van/volt/lesz, és kimondom, akkor azzal felhívom a figyelmet arra, hogy most fura vagyok, és kéretik türelemmel lenni, de senki ne tegyen igazán semmi különlegeset, majd elmúlik. ez azért bazi nehéz helyzet, mármint kívülről szemlélni, mert tehetetlen az ember. segítene, de nem tudja, hogyan. ha próbálkozik, és nem sikerül javítani, akkor meg egy idő után belefárad. baromi nagy a felelősség a szomorkás és/vagy depressziós ember környezetén. legalábbis én nagyon nehezen élem meg, és igen, kudarcként is, hogy segítenék, próbálok, és nem megy. utána dühös leszek magamra is és a másikra is. az is rossz, hogy olyan egyszerűek a dolgok, amiket régen megtett az ember, és most nem teszi meg, mert az nagy dolog, és nem értem, hogy miért az. gondolok például a házimunkára. vagy egy programra, mozi, színház. ahová egy egészséges ember elmegy, és utána jó neki. a beteg ember nem megy el, mert hogy fogja kibírni. közben ha arra gondolna, hogy utána jó lesz, akkor lehet, hogy könnyebb lenne. jaaaaaaajjjjjj, már megint kezdem. meg akarom érteni, hogy hogy van ez, és segíteni akarok. de van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezt akkor érteném csak meg, ha én is beteg lennék. ilyen áron nyilván nem akarom megérteni.

mostanában próbálok nem görcsösen akarni segíteni. inkább annak örülni, ha jól van az illető, és "normálisan", vagy inkább hétköznapi módon viselkedik. mondjuk ennek sem lehet nyilvánosan örülni, mert attól félek, hogy akkor visszazuhan. mint amikor a gyerek hasraesik. nem is biztos hogy megüti magát, de megijed. ha ilyenkor felkapjuk és elkezdünk agonizálni, akkor a gyerek minden valószínűség szerint elkezd bőgni. ha sajnáljuk, megintcsak. ha elvicceljük, vagy semmiségnek kezeljük, továbbmegy, mintha mi sem történt volna. ez persze tényleg csak akkor működhet, ha nem sérült meg. nehéz az élet.

37

furcsa dolog történt. bejelölt egy lány az iwiwen. eddig még nem is lenne furcsa. az már az volt, hogy rögtön írt egy üzenetet is. nézem, nézem, ki lehet. ismerős volt, de nem tudtam hova tenni. olvasom az üzenetet. "hogy vagy? rég hallottam felőled." hmmm. érdekes. olvasom tovább. felfedezni vélek két ismerős nevet, és a kérdés, tartom-e velük a kapcsolatot. áhhááá. akkor már gyanús volt, a két ismerős volt a közös pont, és valamikor a múltban mi találkoztunk. nem sokszor, az biztos. kaptam dicséretet a képeimre, és az invitálás, írjak, ha van kedvem. volt. jött a válasz már emailen. és ment a válasz. olyan jót levelezgetünk, és annyi a közös pont, hogy magam is meglepődöm. megbeszéltük, hogy találkozunk valamikor. egyszerűen nem tudom hova tenni ezt az egészet. egy annyira kedves lány, és olyan őszintén írogatunk (ez persze csak egy érzés), mintha tényleg régi ismerősök lennénk. lehet, hogy életemben először megtapasztalhatom, miért is lett kitalálva ez a közösségi szájt?

36

annyira hülye tudok lenni. beszélgetek valakivel, valamiről, erre képes vagyok mondjuk napokkal később rákérdezni arra, amiről beszéltünk. és ez ráadásul abban a pillanatban nem is esik le, csak később. olyan, mintha nem figyeltem volna oda arra, amiről beszéltünk, pedig de. csak valahogy egy időre kiröppent a fejemből. Ani barátnőm megbetegedett, írtam neki sms-t, hogy mi baj van. influenza. erre amikor tegnap összetalálkoztunk, megkérdeztem, mi volt a betegség, influenza? tiszta kattant vagyok. mikor TUDTAM, hogy az volt. és ez egy csomószor előfordul, csak nem tudatosul. biztos a kedvestől tanultam, ő nagyon jó ebben. de miért nem rajzolni tanulok tőle, vagy barkácsolni?

35

egy nagyon nyugis, otthonülős hétvégén vagyunk túl. sütöttem hús-krumplit meg bownie-t. a brownie-t csak azért, mert pénteken bevásároltam egy csomó nélkülözhetetlen konyhai eszközt, mint például: porcukor szóró (ami van, az beszáradt, nem lehet feltölteni), derelyevágó, fokhagymaprés (eddig granulált fokhagymát használtam), tortadíszítő szett, fakanál készlet (kettő kevés), sajtreszelő (egy kevés), mérőedénykék (két készlet, ami karikára van felfűzve, és az egyik cup-ban is mér meg ml-ben). na és jött az ihlet, hogy ha már tudok cup-ban mérni, akkor süssek olyat. így jött a brownie. isssssteni lett. rájöttem, hogy sütni jó dolog.

34

történt a következő. van egy ismerősöm, akinél megfigyeltem az elmúlt években, hogy szeret, hogy is mondjam. nem igazat mondani. túlozni. sok esetben nem is venni észre, ám néha elkövet szarvashibákat. például amikor egy nagyon zárt közösségben három tök eltérő árat mondott az általa vásárolt lakásra, három olyan embernek, akik még beszélgetni is szoktak egymással. itt milliós eltérésekről beszélek. egyszerűen nem értettük, miért. arra is gondoltunk, hogy annyi a magyarázat, hogy meg sem vette azt a lakást, csak bérli, erre utaltak is jelek. képeket nem tesz a falra, vett egy oda egyáltalán nem passzoló gardróbot, ahelyett, hogy beépíttetett volna egyet ugyanannyiért. ezzel sem lenne semmi gond, más is bérel lakást. olyan is volt, hogy az egyik srácnak azt mesélte, hogy azért kellett eladnia az előző lakását, hogy tudja fizetni az apukája gyógykezelését. az, ha jól emlékszem nagyjából egy évvel korábban volt. onnan tudom ugyanis, hogy én is kisegítettem anyagilag, hogy ki tudja fizetni a kezeléseket. a másik meg, hogy valaki elad ezért egy 8 millás lakást, amiből cirka 3 milla a hitel, majd egy hónappal később vesz egy másik lakást 17 (22, 25) milláért. szóval ilyen ő. beszéltünk róla a többiekkel, akiknek szintén feltűnt, hogy nagyon sok esetben ellentmondásba keveredik saját magával. mondjuk azért gáz a helyzet, mert sosem tudom szembesíteni a hazugságával. régen ezt szívügyemnek éreztem, nem bírom a hamisságot. de valahogy olyan ügyesen lavíroz, hogy megfoghatatlan. mostanában, mivel a kapcsolatunk sokat lazult, nem is foglalkoztatott a kérdéskör. ám pár napja történt egy eset, amikor megint eszembe jutott. játszottunk. méghozzá azt, hogy kiállt 3 ember a társaság elé, és mondaniuk kellett 3 dolgot magukról. olyat, amit mi nem tudunk róluk. ebből a 3 dologból egynek hamisnak kellett lenni, nekünk meg ki kellett találni, melyik nem igaz. ő kezdte. elmondott három dolgot, mi meg bekiabálással szavaztunk. nagyjából megoszlott a vélemény, hogy vagy az első, vagy a második sztori a hamis. kérdeztük, melyik. erre mondja, hogy a második. visszakérdeztünk, hogy az nem igaz? válasz: "de, hogy az az igaz. ja, nem hogy az nem. ja, az első a hamis. ú, elcsesztem, egyik sem igaz" na ezek után néztünk nagyokat, hogy most mi van???? ő maga sem tudta vajon, hogy mikor "hazudott"? vagy tényleg egyszerűen csak elrontotta, és két hamisat mondott és egy igazat? mindenesetre nagyon helyes volt, ahogy zavartan körülnézett, és leült a helyére. én nem jöttem rá, hogy most akkor melyik sztori volt igaz. és levontam a következtetést, hogy ezzel mindenki így volt, és nem is foglalkozott vele utólag, hogy megtudja, mi az igazság. és nem is kételkedett senki a szavahihetőségében. ez egy neki való játék volt megint, mert nem tudtuk meg, hogy hazudott-e, és ha igen, mikor.

tegnap délutánra már el is felejtettem a dolgot, amikor az egyik srác odajött hozzám, hogy mit szóltam az esethez? vagy csak neki tűnt fel, mert már beszélgettünk róla? összemosolyogtunk, és megbeszéltük, hogy nem is kell vele foglalkozni. ő ilyen. én azért nagy ívben elkerülöm, ki tudja, mikor füllent olyat, amiből nekem valamilyen károm származik...

33

annyira, de annyira ügyes vagyok. vagy inkább asszertív. vagy mindkettő.

az történt, röviden, hogy hónapok óta húzódik a házunk "adásvétele". a dolgot csak az bonyolítja, hogy van hitel a lakáson, amit át akarunk pakoltatni a házra. a szerencse, hogy mivel csere volt, így át tudott költözni mindenki az új lakba. tavaly szeptemberben... október-novemberben ügyeket intézünk, decemberben tudtuk volna beadni a bankba a papírokat, de hát akkor már a fű sem nő a banki szférában... január. hmm. terhesség, műtét, Pocak beteg volt. jött a február eleje. akkor újra kezdtük az ügyintézést, be lett fizetve az értékbecslő, földhivatalból kikértünk minden papírt stb. akkor derült ki, hogy anyósomnak lejárt a személyije. két éve. hmm. mivel haszonélvező, így kellett hozzá. gyorsan elintézte a születési meg a házassági anyakönyvi kivonatának a kikérését, mert azok is kellenek, és persze azok nem voltak már meg. becsattogtak a bankba, és onnan jól elhajtották őket, mondván, az ideiglenes személyi nem elegendő. hazamentek. na és itt kezdődött az asszertivitásom. megnéztem a www.magyarorszag.hu -n, hogy mire használható az ideiglenes személyi. nem volt fent semmi, mellesleg le a kalappal, gyorsan, sokmindent meg lehet találni rajta. van ott egy telefonszám is, fel is hívtam. nagyon kedves fiatalember a vonal végén, izibe' diktálta is a telefonszámot, hol tehetek panaszt a bankra, mivel jogtalanul utasították el az ügyintézést. hurrrrááááá! hívom is a sógorom, ő a kontakt a bankkal. mondja, intézkedik. este megint felhívtuk, mi a helyzet. a Bankos Bözsike annyival kommentálta, hogy igen, jogos, a jogászok el is fogadták, de a "hitelesek" ragaszkodnak a rendes személyihez. nane. de. ígért egy visszahívást mára. és jesssssssssz! nekünk lett igazunk! ma már be is vihetjük az összes papírt, és remélem, napokon belül a mienk a ház. lehet gratulálni, a virágcsokrokat az öltözőmbe kérem.

32

azt hiszem, közeledik a tavasz. ezt abból állapítottam meg, hogy a macska egyre többet van távol, és amikor reggel próbálom becsalogatni (aktívan zörgetve a befőttesüveget, amiben a száraz kaját tartom), már egyre kevésbé fázom kabát nélkül. a teraszon is napról napra nagyobb a hómentes terület. ja, és a kertben megjelent két hatalmas vakondtúrás.

31

és nagy nap a mai! ha minden igaz, akkor nagylány lettem. (fúúúúúj, de hülye kifejezés. de most hogy írjam le?) ma négy hete volt a műtét, így a legideálisabb, ha 28 napos a dolog. és annyi! hétvégére Pocak (igen, a kedves új neve, kitalálható, miért. nem, nem a külsőségek. hanem a két óvodás sztorija, amit a kislány ad elő, és Pocaknak szólítja a szerelmét. najó, összefügg a hasméretének a változásával is) már kitalálta, hogy akkor kettesben otthonmaradunk, és ööööö....bezárjuk az ajtót. na.

30

ma is ügyes voltam, felhívtam végre a kötelezős biztosítómat. gyanús volt, mintha februárban nem utaltam volna a díjat, meg mintha levelet sem küldtek volna, ráadásul kellett volna küldeniük egy igazoló levelet, hogy van élő szerződésem velük. ha ugyanis ezt nem tudom bemutatni, akkor büntet a rendőr. 20ezerre. szóval felhívtam őket, elutaltam kéthavi díjat, és még a kötvényszámomat is elárulták. szupi.

ja, és elintéztem, hogy bővítsék azt az állomást, mit használok, amikor otthon netezni próbálok. este meglátjuk, mit sikerült varázsolniuk a kedves kollégáknak... (télleg kedves volt mindkét srác akivel beszéltem!)

29

tegnap óta olyan szinten feszült vagyok, mint hónapokkal ezelőtt voltam utoljára, amikor pms-eztem. megőrülök. ordítani tudnék. idegesít a kollégák fecserészése, de a zene is a fülemben, ami a fecserészést hivatott elnyomni.

most vagy történjen valami, vagy történjen valami! és még a tetves hó is szakad reggel óta. hogy fogok hazamenni? ez gáz, már ezen jár az eszem. :)

idegesít a fogam is. fáj, de csak néha. el kell mennem fogorvoshoz, de félek, hogy fájni fog. de ha húzom az időt, akkor csak rosszabb lesz. szóval tudom, a legjobb lenne mihamarabb túlesni rajta.

de jó is történt. megkeresett a kolléganőm olyan msn-félén, az, akivel a babás fórumon találkoztunk. egyszerre jöttünk a céghez annak idején. a fórumon meg nicknév alapján, meg egy-két munkahelyi sztori alapján kiderült, hogy egy helyen dolgozunk, és még titokterhesek vagyunk. vicces volt. szóval megkeresett, hogy mi van velem, már sokszor akart írni, de nem mert, nem tudta, hogy vagyok. elbeszélgettünk, mondta, hogy a fórumon is gyakran kérdezgették, tud-e rólam valamit. felírta a fórumra, hogy velem beszélget, jól vagyok, meg üzentem, hogy puszilok mindenkit, és annyira kedvesek voltak! csomóan visszaírtak, hogy puszilnak, utána én is írtam, hogy köszi, meg hogy vigyázzanak magukra. aztán írták páran, hogy néha nézzek be hozzájuk, főleg, ha megint babát várok, de írtam nekik, hogy nekem képtelenség most naprakész lenni ott, meg nincs is rá időm, így ha valaki szeretne velem kapcsolatban maradni, írjon privát üzenetet. kíváncsi vagyok, ki fog jelentkezni. :)

28

mi is az igaz barátság? azt szoktuk mondani, hogy az, amikor a másikra bármikor számíthatsz. na ezt kicsit kiegészíteném. kedvenc gyerekkori barátnőm szemüveges. ezen felbuzdulva elmentem a múltkor egy optikus vizsgálatra, ahol megállapították, hogy nekem is kell szemüveg. nem tudtam, hogy csak azért, hogy vegyek tőlük, vagy tényleg, így bejelentkeztem a klinikára szemorovshoz. azért az is hozzátartozik, hogy nekünk támogatják a szemüveget, így azt terveztem, hogy nekem felírják, és Rozinak elszámoltatjuk. na ma jött el a napja. miután átvergődtem magam a városon, késve, de megérkeztem. a dokinéni inkább idős volt, mint középkorú, és még a gyermekkori betegségeimről is kifaggatott alapos volt, mondhatom. végigolvastam a táblát (kicsit bizonytalanul), majd miután úgy vettem ki a szavaiból, hogy jó a szemem, elmondtam, hogy sötétben bizonytalanul látok. erre bejelentette, hogy akkor megvizsgálja a szemem nyomását. vagy valami ilyesmi. mosolyogva kérdeztem, fájni fog-e. "á, nem, el fogjuk érzésteleníteni" basszus. már láttam lelki szemeimmel a lidokainos injekciós tűt közelíteni a szemgolyómhoz, amikor kiegészítették az információt: szemcsepp lesz. feküdjek le. utána valami fémdarabbal belenyúlkált mindkét szemembe, azután beutalt valami szemklinikára. fasza. Rozi, sokba fog ez neked kerülni... :)

pedig olyan nyugodt voltam. végre egy olyan orvoshoz megyek, gondoltam, ami nem kellemetlen. de. az. érzéketlen szemgolyóval vezetni úgy, hogy tiszta csipa vagy, és nem nyúlhatsz a szemedhez, mert ugyebár érzéketlen, ergo esélyes, hogy kinyomod. de már jó.

most már csak a szemklinika meg a fogorvos van hátra. remélem. ez az éve az egészségügy éve. legyen már vége.

27

miért van az, hogy sokadszorra megyek nőgyógyászhoz, tudom, hogy csak sima ultrahang lesz, és mégis rommá izgulom magam előtte?

és miért van az, hogy ciklusszerűen (nem szó szerint, inkább időszakosan) mindig más testrészem van kiszáradva? valamikor az ajkaim, de tiszta cserepesek, most éppen a kézfejem, de vörös is, nemcsak száraz, volt már a lábam szára, szinte hámlott.

miért?

26

még nem emlékeztem meg a hétvégémről, pedig érdemes. szombaton Isti barátommal hivatalosak voltunk egy házibuliba. előzményként több dolgot megemlítenék. Isti kollégájának volt az 50. szülinapja, amire meglepetésbulit szervezett a barátnője. a lány kábé velem egyidős. Szentendrén laknak. már a céges (Istié) karácsonyi bulin meghívott minket a lány, de még nem tudtuk a pontos időpontot, csak hogy valamikor februárban lesz. jót mosolyogtam magamban, hogy hát akkor nekem már pocakom lesz, nem is hiszem hogy elmegyek, meg hát a lényeg, amit nem mondtam eddig: Istivel elkönyveltek minket egy párnak, így ezt is borítani kell, gondoltam. na ez a helyzet ugye változott, így nem volt akadálya a bulinak. a másik info, hogy kedvelem a kollégáit, tök jófejek. van egy srác, akivel van előéletünk is, a neve Lábtyű Kolléga. nem lesz nehéz kitalálni, miért... volt Istinél egy házibuli, vagy inkább vacsora, amit a közvetlen kollégáinak rendezett. én voltam a "háziasszony". egyszercsak megpillantottam a fiatalember lábát. normál ruházat (ing, kordbársony nadrág) mellé képes volt fölvenni egy citromsárga-zöld színvilágú lábtyűt, ami, ha jól emlékszem békát mintázott. na, amikor ezt megláttam, már túl voltam pár pohár boron, és abban a helyzetben találtam magam, hogy nagyjából körben ülünk, és a Lábtyű Kollégával épp egymással szemben vagyunk, és az ő lábtyűje a téma. nem is akárhogy. kíváncsi voltam a lelkivilágára, mi vitte rá, hogy épp ma este, épp ehhez az öltözethez ezt a kiegészítőt választotta. mindenki némám figyelte verbális csatánkat. emlékezetes este volt, ám nem jutottunk sem dűlőre, sem közös nevezőre. viszont bejött a pasi, nem kicsit. akkoriban volt egy nagyon kedves barátnője, aki szintén jelen volt, én meg éppen a nagy szerelem és ebbe belehalás és a kedves közötti korszakomat éltem. ami még fontos, hogy Lábtyű Kolléga igencsak nagyon oroszlán csillagjegyileg, ami rám nézve nagyon veszélyes. ezután a buli után nem sokkal felmondott, elment világot látni. pár hónapja (vagy egy éve?) visszalépett a cégbe, de csak a karácsonyi bulin találkoztunk. ő új barátnővel, én meg titokterheses, de azért össze-össze néztünk, amiből tudtam, hogy nem felejtette el a kis konverzésönünket.

és eljött a buli napja. tudtam, hogy ő ott lesz, meg még három pasi, akit ismerek, a többi vendégről nem tudtam semmit. mivel hónapok óta ez volt az első buli, amin részt vettem, lehet, hogy kicsit sokat is vártam tőle. megérkeztünk hárman (az egyik srácot felvettük), otthon volt a háziasszony és az ünnepelt 24 éves lányának a pasija. a lány vitte el az apját korizni, amíg előkészült a buli. szóval megérkeztünk. kaptam váltócipőt, ami egy piros lapos sarkú lakkcipő volt. aki ismer engem, tudja, hogy nem az én stílusom. de meg kell hagyni, nem állt rosszul. nekem is akarta adni a háziasszony lány, de erősen tiltakoztam. bementünk. kipakolva minden szépen feldíszített saláta, meg husi. kábé fél óra elteltével megkérdezték, mit iszunk. Isti semmit, ő volt a lúzer sofőr. én, mondom, bort. volt kimérve tokaji szamorodni, mondom azt nem annyira szeretem. mindegy, megkóstoltam, nem ízlett. akkor kibontásra került egy vörösbor, elszopogattuk. a kajához senki nem akart igazán hozzányúlni, amíg az ünnepelt meg nem érkezik, mégis, hogy nézne már ki a szépen feldíszített asztal. zene semmi. megérkezett közben még egy pár, ők jófejek voltak. a srác asszem szintén 50, de tízet simán letagadhatott volna, a barátnője halkszavú. ott ő volt a lúzer sofőr. jött még egy lány, akinek mint megtudtam 10 év kellett, hogy meggyőzze magát, tud tanítani, ugyanis akkor végzett az egyetemen, de most kezdett el angoltanárként dolgozni. volt még egy srác, aki próbált vicces lenni, de inkább olyan semmilyen volt. jött még a szülinapos gyermekkori barátja, de ő nem maradt sokáig, nem is beszélgettem vele. amikor a lufikat fújtuk, akkor érkezett Lábtyű Kolléga a barátnőjével, vele bandáztam végig. mármint a lánnyal. amikor közeledett a szülinapos hazaérkezésének az időpontja, akkor már szólt egy kis Morcheeba, és hirtelen pánikhangulat tört ki. mondom, el kéne rejteni a kabátokat, cipőket, ha már meglepi buli. mondja a háziasszony, hogy nem kell, mert úgyis sejt valamit. najó... majd lekapcsoljuk a villanyt, és jól meglepődik. kérdezem: énekelünk? erre ő: "jaaaaaaj, de jó ötlet!" na, ezen is túl voltunk, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy a szervezésen volt mit javítani. meg hát a pia. elfogyott ugyanis az az egy, azaz egy üveg vörösbor, több nem bontódott. néztem én körbe, de nem láttam többet. nagy nehezen megérkezett apa és lánya, kezdődött a buli. ugyanis, táncházasok lévén az ünnepelt kedvenc zenéje cserélte le a Morcheebát. népzene. az a sírós, érfelvágós fajta. asszem akkor írtam először Rozinak, hogy én még ilyen sz@r buliban nem voltam. vittem ajándékba én is, meg a pár is egy-egy üveg házipáleszt, abból ittunk egy picit. utána keresgéltem még piát, de csak pezsgő volt az asztalon, az is vagy három üveg kibontva. senki nem itta. abból is ittam egy keveset, hátha. de semmi. akkor hívtam Rozit, hogy megpróbálom rávenni Istit, hogy lépjünk le, és menjünk el bulizni. annyi hangulat már volt bennem. de nem lehetett olyan egyszerűen hazamenni. a szobában beszélgettünk, már Pet Shop Boys szólt, és egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy a társaság közepén vagyok, és a munkámról beszélgetünk. megérezhette Lábtyű Barátnő is, hogy nem kóser a dolog, ezért gyorsan megjegyezte a háziasszonynak, hogy "jajj, de édes jegesmedvés zoknid van!" na, ekkor néztünk össze Lábtyű Kollégával, elkezdtünk röhögni. megszólalt: "felvettem volna, de képzeld, tönkrement" sajnálkozásomat fejeztem ki. aztán kimentem valamiért a konyhába, majd arra figyeltem fel, hogy mintha Isti és Lábtyű Kolléga rólam beszélgetnek. csak azt láttam, hogy felém tekingetnek, nem sikerült kihallgatnom a diskurzust. utólag próbáltam kifaggatni Istit, hogy ugyan mi volt az a jó téma, de nem tudta rendesen elmesélni, csak annyit, hogy kérdezett valamit Lábtyű Kolléga, mire Isti elmesélte, hogy együtt élek valakivel. na, ettől sem lettem okosabb.

volt azért egy dráma is. éppen a ház előtt beszéltem telefonon Rozival, amikor is kirohant a házigazda lánya, méghozzá zokogva. aztán lassan hazaindultak, kibőgött szemekkel, majd megint sírva fakadt. kérdeztem a többiektől, mi történt, amíg nem voltam bent. senki nem látott, nem hallott semmit. aztán megkérdeztem az apjától, hátha tudja. tudta. a 24 éves csinoska kislánya ráállt a mérlegre, ami 3 kilóval többet mutatott a szokásosnál. ezen borult ki. no komment.

a buliba 6-kor érkeztünk, és éjfélig húztuk. boldoggá tett, hogy elindutunk haza. Isti egyhelyben ülve töltötte az estét, én meg próbáltam ismerkedni, beszélgetni olyan emberekkel, akikkel tudom, hogy soha az életben nem fogok találkozni. tanulságos.

25

úgy látom, sláger lett a társkereső. van egy blog, ahol a csajszi szintén feltett egy kamureget egy társkeresőre, és a blogján beszámol az élményeiről. remélem, nem sértődik meg, ha közzéteszem: http://lazacic.freeblog.hu/

érdemes olvasgatni, télleg hatalmas az a bizonyos állatkert...

vannak nekem is tapasztalataim, nem kevés. bár én valós reg voltam, így csak erről tudok mesélni. volt egy nagyon aktív időszakom, amikor is az alábbi emberkékkel ismerkedtem meg:

(ja, az hozzátartozik, hogy a kedvest már ismertem, "laza" kapcsolatban voltunk akkoriban, vagyis meséltem neki a boxos élményekről. rávettem, hogy ő is regisztráljon, mert hát vannak ott jó csajok. rá kimondottan az idősebb korosztály cuppant, nem is nagyon ismerkedett. csak egy csajjal randizott, de nem lett belőle semmi. aztán amikor közöttünk "komolyra fordult", akkor én töröltem magam, utána visszaregisztráltam csekkolni, vele mi van, és hosszú hetekig nem is volt fönt, aztán ő is törölte magát.)

1. volt egy negyven körüli pasi, leveleztünk, aztán napokig órákat beszéltünk telefonon. debreceni volt. egy péntekre megbeszéltük, hogy feljön, nézzük meg egymást. először kajáltunk a westendben, utána átmentünk egy borozóba. valahogy személyesen már annyira nem voltunk egy hullámhosszon, de ezen gyorsan változtatott az elfogyasztott bormennyiség. éjszaka hazamentünk hozzám, próbálkozott (egy ágyam volt...), de nem történt végül semmi. másnap reggel megbeszéltük, hogy nem passzolunk, és békében elváltunk. mondjuk barátság sem lett belőle, nem is hallottunk egymásról azóta. a sztorihoz még hozzátartozik, hogy megmutattam a kedvesnek a pasit az ismerkedős oldalon, kiderült, hogy régről ismerik egymást, így ha más nem, akkor ez biztos visszatartott volna a továbbiaktól...

2. volt egy kedves srác, szintén levelezéssel, telefonálással indult, aztán amikor találkoztunk, rájöttem, annyira nem tetszik. azért még egyszer-kétszer összefutottunk, és végül megmondtam neki, hogy mégsem. ő elég nehezen fogta fel, próbálkozott még egy ideig, aztán elkopott.

3. volt egy-két nagyon gáz, akiket tiltólistára is tettem, mert vérig sértődtek azon, hogy nem tetszenek, és elküldtek az anyámba, meg én voltam a büdös k...a. egyre emlékszem konkrétan, az egy kétajtós szekrény méretű, kopasz állat volt.

4. volt egy, akivel tök jókat leveleztünk, telefonoztunk, és pár nap múlva találkoztunk is. ő nagyon jófej volt, tetszettünk is egymásnak meg minden, még a barátaimhoz is feljött velem, szóval jó volt. de nagyjából egy héttel az első találkozás után rájöttünk, hogy nem kellünk egymásnak. ez nagyon jó emlék, mert intelligens felnőttek módjára beszéltük meg ezt, és utána még évekig találkozgattunk. amikor erre járt (a dolgozóm felé) rámcsörgött, ittunk egy kávét, megbeszéltük, kivel mi van. aztán eltűnt. és egyszercsak felbukkant, méghozzá úgy, hogy egy barátnőm szintén beregisztrált egy társkeresőre (talán ugyanarra, ahol én voltam), és ott rákattintottak egymásra. amikor megláttam, elkezdtem röhögni. ennyire nem lehet kicsi a világ! aztán nem jött össze nekik sem. lehet, hogy valami probléma van a sráccal?

5. a vége felé már elfogyott a türelmem, nem akartam napokig, vagy istenments hetekig húzni az időt a találkozóig. volt egy szimpatikus srác, kép és bemutatkozó alapján, cseteltünk egyet, asszem ez egy szombat kora délután volt. megbeszéltük, hogy estefelé eljön értem, elmegyünk teázni, essünk túl rajta. gyerekek, hogy élőben milyen csúnya volt! és kicsit fura is. de azért megmondtam neki, hogy nem jön be. így volt korrekt.

6. és az utolsó, aki eszembe jut: annyira nem jött be az adatlapja alapján, de egye fene, találkozzunk. előző este buliban voltam, bazi másnapos voltam, amikor asszem szintén szombat kora délután találkoztunk. nem tetszett. beültünk egy teraszos helyre. mondtam, másnapos vagyok, iszom egy sört. nézett nagyot. ő nem nagyon iszik. jó. megkérdeztem, zavarja-e, hogy ha rágyújtok. nyitott hely lévén, nem zavarta, de tudtam, hogy nem bagózik. a beszélgetés alapján sem jött be, de nagyon nem. azzal búcsúztam el egy fél óra után, hogy nem hiszem, hogy összeillünk, különben is megyek este bulizni, így készülődnöm kell. látni kellett volna az arcát :))

biztos voltak még, lehet, hogy eszembe is fog jutni újabb, de ezek voltak a legemlékezetesebbek. a lényeg, hogy mindig megmondtam, ha nem jön be, akár már az elején is. és abból is kevés volt, aki csak lapult, ahelyett, hogy megmondta volna, én nem jövök be. egyébként hiszem, hogy meg lehet ismerkedni jófej emberekkel, akár még kapcsolat is lehet belőle. a közvetlen(!) környezetemben két pár is van, akik így ismerkedtek meg, most boldog házasságban élnek, sőt, már gyerekük is van.

24

a kolléganőm mesélte, hogy mennek a pasijával az USA-ba, én meg poénból megkérdeztem, csak nem házasodni Vegas-ba? a válasz meg is lepett, meg nem is. de, útba ejtik, összeházasodnak.
erről jut eszembe, asszem megkérték a kezem. már a múltkor megkérdeztem a kedvest, hogy elvenne-e, vagy ez a házasság téma idegen tőle. azt mondta, nincs semmi gond vele, és visszakérdezett, hogy hozzámennék-e. mondtam, hogy erre nem válaszolok, mert nem tekintem lánykérésnek. erre valamelyik nap éppen előttem (pontosabban a kályha előtt) térdelt, kapargatta a tüzet, és megint szóba került valahogy a dolog. erre megint megkérdezte, hozzámennék-e. megint valami olyasmit mondtam, mint előtte. aztán elmeséltem Rozinak, aki leb...tt, hogy hogy lehetek ilyen, hogy végre megkérdez, én meg elhessegetem. ezen agyaltam tegnap, majd megkérdeztem a kedvest, hogy ő komolyan megkérte a kezem, vagy csak úgy kérdezte? erre megkérdezte, hogy ezen agyalok? mondom, igen, nagyjából, de csak akkor, ha komolyan kérdezte, ha nem, akkor nem agyalok. reakció: "jajj, bébike, szörrrnyű vagy." és vigyorog. na ezt bogozza ki nekem valaki. én tuti nem hozom szóba többet.

23

Zsömle, Ancsa tengerimalaca kétnapi szenvedés után, 11 hónapos korában ma elhalálozott. nagyon sajnálom. kérek egy perces néma csöndet neki.

22

most nagyon kaki minden. semmihez nincs kedvem, se hazamenni, se a házzal kapcsolatos problémákat megoldogatni, sem dolgozni, sem dokihoz menni. esik megint ez a rühes hó. szép, persze, de ez is idegesít. lehet, hogy pms-em van?